Vitelki Zoltán: „hasznos és tartalmas héten vagyunk túl”

A Nyíregyháza elleni edzőmérkőzéssel lezárult a téli felkészülés első hete. A csapat vezetőedzőjét kérdeztük az elmúlt hét tapasztalatairól.

0

dsc_0050_custom_-300x200 Vitelki Zoltán: „hasznos és tartalmas héten vagyunk túl”

Túl van a csapat a téli felkészülés első hetén. Ez idő alatt mennyire sikerült összecsiszolódni a játékosokkal?

Úgy gondolom, ezzel nem volt probléma, megtaláltuk az összhangot a játékosokkal. Nyilván, ez akkor fog igazán megmutatkozni, ha jó eredményeket fogunk elérni. Amit eddig tapasztaltam, abszolút pozitív, mind a játékosok részéről, mind a körülmények tekintetében. A fiúk nagyon jól és koncentráltan dolgoztak, egy hasznos és tartalmas héten vagyunk túl, úgy gondolom, a játékosok abszolút vevők az elképzeléseimre.

Mire helyeztétek a hangsúlyt az edzéseken?

Azokra az alapelvekre, amiket szeretnénk majd a bajnokság során megmutatni. Az edzéseken mindig megköveteltük, hogy azokat a dolgokat, amiket szeretnénk a tétmérkőzések során előtérbe helyezni, próbálják megvalósítani. Természetesen a fizikai felkészítésre is nagy hangsúlyt fektettünk, megtalálva az optimális egyensúlyt a terhelés és a pihenés között. Rövid az idő, két hét múlva már az Újpest ellen bajnoki mérkőzésen lépünk pályára, addigra próbáljuk a legjobb formába hozni a csapatot.

Az első felkészülési mérkőzésen is túl van a csapat. Mennyire voltál elégedett a látottakkal?

Sok mindent viszontláttam a mérkőzésen abból, amiket az edzéseken gyakorlunk. Azokat a dolgokat, amiket a mérkőzés előtt megbeszéltünk, amiket a szakmai stábbal kértünk a játékosoktól, próbálták megvalósítani. Ez még nem ment zökkenőmentesen, de összességében pozitív volt ez a 90 perc. A labdajáratás nagyon sok esetben, még egyérintéssel is nagyon jól működött. Ez azért nagyon fontos, mert mindig a labda sebessége határozza meg a játék sebességét. Az edzéseken azt is gyakoroljuk, hogy próbáljuk az ellenfél támadását minél magasabban fogadni, minél távolabb tartani őket a kapunktól, ezt a mostani találkozón sokszor jól oldotta meg a csapat. Természetesen voltak még hibák, úgy éreztem, sok esetben kapkodó volt a játékunk. Én maximalista edző vagyok és mindig a tökéletesre törekszek, a hibák kiküszöbölésére helyezem a hangsúlyt, melyeket próbálunk orvosolni.

Az eredmény, vagy a taktika gyakorlása volt a fontos ezen a mérkőzésen?

Az edzőmérkőzések arra is jók, hogy a csapat megtanuljon győzni. Nagyon fontos az eredmény, attól függetlenül, hogy ezért pontokat nem adnak, és ettől nem leszünk többek a bajnokságban. A felkészülés ezen periódusában ezeken a találkozókon meccsszituációban gyakorlunk, de mellette megnézzük a játékosokat a különböző posztokon. Keressük azt az ütőlépes csapatot, mely a tavaszi első fordulóban sikeresen tud majd szerepelni, viszont nagyon fontos, ha nem a legfontosabb, hogy tudjunk győzni. A kettő egészséges elegyét keressük, az lenne a legideálisabb, ha úgy nyernénk, hogy mindent meg tudnánk valósítani ezeken a találkozón.

A DVSC, hazai viszonylatban egyedülálló klubként, folyamatosan építi be a fiatalokat a csapatba. Ezt az utat fogod követni?

Soha nem féltem fiatalokat játszatni, ha jó teljesítményt nyújtanak, megkapják a lehetőséget. Baráth Peti és Pintér Ádám előtt szép jövő állhat, de ugyan így, Belényesi előtt is, bár ő az idősebb korosztályhoz tartozik. Tetszett a játékuk, bár voltak hibák, de ezt a rutintalanság számlájára írom. Jó benyomást tettek rám és nagyon bízok benne, hogy lehetősét tudunk nekik adni bajnoki mérkőzéseken is.

A napokban nagy vihart kavart szurkolói körökben az, ami végül álhírnek bizonyult, hogy Nagy Sándor esetleg távozik…

A DVSC hivatalosan is cáfolta ezt a hírt, de én is megnyugtatom a debreceni szurkolókat, Nagy Sanyira nagyon nagy szükségünk van, itt van közöttünk, nincs szó a távozásáról. Csak azért nem lépett pályára a felkészülési mérkőzésen, mert lebetegedett, az első edzés után belázasodott.

Egészében nézve az egy hetet, mennyire vagy elégedett?

Azt a munkát, amit elterveztünk erre az időszakra, maradéktalanul elvégeztük. Elégedett vagyok nem csak az elvégzett munkával, hanem a játékosok hozzáállásával is. Nagyon remélem, ennek az eredménye megmutatkozik majd a bajnokság során. Ami talán hiányérzet, hogy eddig csak műfüvön tudtunk edzeni, de remélem, a következő két hétben már rendes füvön is fogunk tudni dolgozni, edzőmérkőzéseket játszani.