Vízilabda: Folytatódott a sikerszéria

Megszerezte hetedik győzelmét a DVSE-Master Good. Az együttes döcögős kezdés után 12-8-ra nyert az YBL WPC ellen az OB1/B 7. fordulójában. A debreceniek a sikernek köszönhetően továbbra is 100%-os teljesítménnyel menetelnek a másodosztályban.

0

polo-300x173 Vízilabda: Folytatódott a sikerszériaFotó: Nagy Anita/DVSE

A szép számú közönség előtt megrendezett találkozó a vártnál nehezebben indult a hazaiak számára, hiszen három perc után már kettővel vezetett a tabella tizedik helyén álló Ybl. A listavezető aztán egy percen belül ledolgozta hátrányát: előbb a csapatkapitány Macsi Patrik talált be, majd Tőzsér Dávid volt eredményes (2-2).

A döntetlennel véget érő első negyed után Macsi Patrik megúszásgólja révén átvette a vezetést a vendéglátó – a mérkőzés során először. Ezt követően öccse, Martin növelte a hazai gólok számát. A vendégek azonban nem adták fel és kiegyenlítettek a hátralévő percekben. A félidőben 4-4 állt az eredményjelzőn.

Térfélcsere után sem sokat változott sokat a játék képe. A debreceniek egyre többet próbálkoztak, de az Ybl továbbra is szívósan tartotta magát. A vezetést legalább sikerült kicsikarni a negyed végére, miután Rácz Máté és Macsi Patrik góljára csak egyszer válaszoltak a fővárosiak (6-5).

A záró felvonásban aztán ahogy az várható volt, kinyílt az olló. A mieink nyolc perc alatt hatszor vették be az ellenfél kapuját, túloldalon viszont csak három találat esett. A DVSE-Master Good 12-8-ra nyert és magabiztosan gyűjtötte be az újabb három pontot. Kádár Kálmán együttese így továbbra is őrzi 100%-os mérlegét az OB1/-ben.

Férfi vízilabda OB1/B 7. forduló

DVSE-Master Good – YBL WPC 12-8 (2-2, 2-2, 2-1, 6-3)

Gólszerzők: Macsi P. 4, Somorjai 2, Macsi M. 2, Szilágyi B., Dienes, Rácz M., Tőzsér, ill. Hertzka 3, Kibédi, Bali, Békési, Böröczky, Fótos

Kádár Kálmán: Megmondom őszintén, hogy sokkal kevésbé szerettem volna izgulni, főleg a találkozó első felében. A srácokban benne volt a heti edzésmunka, a kemény fizikai alapozás, amit az elmúlt időszakban kaptak, de azt gondolom, ez most belefért. Két hét múlva a nagy rivális Invictussal játszunk ki-ki mérkőzést, addigra kell csúcsformában lennünk. A lényeg, hogy megvan a három pont.