Zombori-Szalontai Ferenc magyar bajnok!

81 egyesület 451 úszójának részvételével rendezték meg Kecskeméten a serdülők országos bajnokságát.

0

3960-300x200 Zombori-Szalontai Ferenc magyar bajnok!

A négynapos verseny során Zombori-Szalontai Ferenc négy szám fináléjában is érdekelt volt. Az előfutamban úszott idejéhez képest közel fél másodperccel teljesített jobban a 100 mell döntőjében (1:06.07), amivel elsőként állította meg az órát. A DSC-SI sportolója 200 méter mellen is remekelt, ahol végül másodikként csapott célba. Csapattársa, Sárosi Balázs szintén döntőzött ebben a két számban, előbbiben a nyolcadik, míg utóbbiban az előkelő ötödik helyen végzett. Újdonsült korosztályos bajnok úszónk a két érem mellett egy ötödik (200 vegyes) és egy hatodik (50 mell) helynek is örülhetett.