Fotó: DEAC
A debreceni lányok jó hangulatban utazhatott Budapestre szombaton, hiszen a Miskolcot és a Delta Röplabda SE elleni meccset is 3:0-s győzelemmel zárták. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a borsodiaknál gondok adódtak a játékengedélyekkel, így a szezon első tétmeccsén játék nélkül kapták meg a három pontot.
A kispestiek otthonában meggyőzően kezdtek, így hamar nagy előnyre tettek szert (3:8). A folytatásban is domináltak, végül az első szettet 25:21-re nyerték meg.
A második etapban újra a hazaiaknak kellett futniuk az eredmény után, a hajrához közeledve már kilenc ponttal lógtak meg a fekete-fehérek(8:17). A végjátékban sem forgott veszélyben az újabb játszmagyőzelmük (17:25).
A harmadik felvonásban megint a DEAC akarata érvényesült a pályán. Az utolsó perceknek kényelmesnek tűnő helyzetből vághattak neki (17:21), szerencsére nem is olvadt el az előnyük (21:25).
Női röplabda NB II Keleti csoport felsőház
Kispest SE – DEAC 0:3 (21:25, 17:25, 21:25)
– Átló nélkül érkeztünk a meccsre, mivel Dorogi Míra megsérült a héten. Szerencsére a centereink remekül pótolták őt. A második szettben villant fel azt a DEAC, amelyet szeretnék látni. A másik két játszmában sok volt a pontatlanság a játékunkban, ennek ellenére gratulálok a lányoknak a győzelemhez – összegzett Kuszkó Zsolt vezetőedző.




