
A lila-fehérek az előző fordulóban kisebb meglepetésre alulmaradtak a Mezőkövesd vendéglátójaként, idegenbeli mérlegük ugyanakkor teljesen átlagosnak mondható, hiszen négy győzelem mellett ugyanennyi vereséget könyvelhettek el, és csupán két ízben kényszerültek arra, hogy osztozkodjanak a pontokon aktuális ellenfelükkel. Mieink a rossz tavaszi rajt után kísérelhetik meg begyűjteni a létfontosságú sikert, ennek előfeltétele mindenképp az lett volna, hogy játékunk minőségében az eddig látottakhoz képest jelentősebb előrelépés következzen be.
Csapatunkba visszatért Bényei Balázs, aki mindjárt a kezdőben találta magát. Az eltiltott Szatmári helyét a Felcsúton fegyelmezetten és stabilan futballozó Mészáros vette át, mellette a már-már kirobbanthatatlan Kinyik Ákos, míg a balbekk szerepkörében Ferenczi János kapott bizalmat. A középpályássorban a Sós, Tőzsér, Bódi, Varga kvartett jutott szóhoz, a gólszerzés feladata pedig a Könyves-Takács duóra hárult. Padunkon Kosicky, Tisza, Barna, Kuti, Tabakovic, Csősz és Nagy Kevin foglalhattak helyet.
Míg Nebojsa Vignjevic a Pajovic-Burekovic, Bojovic, Litauszki, Pauljevic- Nagy, Obinna, Onovo, Zsótér-Diallo-Notohny tizenegynek adott lehetőséget.
A találkozó hatodik percében mindjárt hatalmas helyzet után bosszankodhatott a debreceni publikum: Takács lépett ki a leshatárról, egy az egyben vezethette kapura a labdát, amit megpróbált a balján feltűnő Sóshoz továbbítani, ám bántóan suta megoldását követően az újpesti védők tisztázni tudtak. Szűk negyedóra végén ismét csatárunk volt főszerepben: Mészáros indítását húzta kapura, ám Pajovic biztos kézzel fogta a lövést.
Kezdeményezőleg léptek fel mieink, ám a 20. percben Zsótér fejelhetett tisztán az öt és felesről, szerencsére bólintása a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
Nem sokkal később Bódi és Varga kényszerítője révén utóbbi tört be a büntetőterületen belülre, lapos lövése ugyan okozott némi bonyodalmat a kapu előterében, ám Litauszki végül szögletre mentett.
Az első félóra végén Sós lódult meg Tőzsér labdájával, majd a lendületből érkező Varga elé tálalt, aki alaposan megforgatta védőit, ám estéből kapura küldött próbálkozásának csupán szöglet lett az eredménye. A sarokrúgás aztán Sós elé került, aki a kígyótérről tűzte kapura a labdát, Pajovic gond nélkül hárított.
A játékrész utolsó másodperceire is akadt izgalom bőven, sokszor csak egy-egy centi, vagy egy jó utolsó érintés hiányzott a gólhoz. Két perccel a rendes játékidő vége előtt aztán Bódi tálalt vissza remekül, a sprintben kapura törő Sóst azonban felvágták a tizenhatos vonalánál. Az ideális szögből és távolságból végezhető szabadrúgást Bódi tekerte el, ám próbálkozása a rövid felső mellett szállt el. Így a félidőben 0-0 állt az eredményjelzőn.
A folytatásra az újpestiek változtatásban látták a siker kulcsát, Zsótér Donát helyére Simon Krisztián lépett pályára, ám mieink kezdtek aktívabban, Takács Tamás lecsúszott beadása a kapufán csattant, másodpercekre rá ismét centerünk vált kulcsszereplővé, ügyesen cselezett befelé, ám lapos lövése könnyű zsákmánynak bizonyult.
Az 52. minutumban Könyves lépett ki Tőzsér indításával, lapos centerezését Sós estében rúgta kapu mellé. Szó, mi szó, fiatal középpályásunk érdekes körülmények között került a gyepre. Takács szóvá is tette ezt az alapvonali asszisztensnél, amit Iványi sárga lappal díjazott. Nem álltunk meg továbbra sem, Bódi ugratta ki Sóst, aki egy az egyben vihette a labdát kapura, ám a tizenhatoson belül utolérték, és blokkolták kísérletét.
A vezetést mégis a vendégek szerezték meg, szinte a semmiből, miután egy jó ütemű passzt Novothny kíméletlenül váltott gólra, Nagy Sándornak esélye sem volt a védésre. 0-1!
Nem sokon múlt a válasz: Varga Kevin Pazar cselek után tálalt a balszélen feltűnő Ferenczi elé, hátvédünk életerős lövése a hosszú alsó mellett szállt el.
A 68. percben cserére kényszerült Herczeg András, a megsérülő Ferenczit Barna Szabolcs váltotta.
Tőzsér ígéretes helyről csavart kapu mellé/fölé egy pontrúgást, majd egy vendégszöglet után keresztlécen csattant a játékszer. Ez mintegy felriasztotta mieinket, bár mindehhez jókora szerencsére is szükségünk volt: egy vaktában előrevágott labdára Pajovic mozdult ki rosszul, Könyves üggyel-bajjal megszelidítette a labdát, majd az üresen maradt kapuba passzolt. 1-1! A pillanat töredéke alatt pezsdült fel kedvenceink futballja, előbb Takács, majd Könyves próbálkozott lövéssel.
A hajrához közeledve támadóposzton is változtatott Herczeg András: Takács helyére Tabakovic jött be. Nem is rosszul, elvégre jól tartotta meg a labdákat, minden helyzetből kihozta a maximumot, egy ízben pedig életerős tekeréssel próbálkozott. A győzelem megszerzésének reményét a lilák sem adták fel, egy ízben Nagy Sándortól kellett hatalmas bravúr ahhoz, hogy megóvja kapuját a góltól. Azonban a 90. percben már ő is tehetetlennek bizonyult: az újpesti jobbszárny ügyes váltással került védelmünk mögé, a precíz centerezést pedig Tischler bombázta a léc alá. 1-2!
A hosszabbításban rendelkezésünkre álló idő már kevésnek bizonyult a gólhoz, közvetlen riválisunk hatékonyabb csatárteljesítményének köszönhetően elvitte a pontokat Debrecenből. Először a Nagyerdei Stadion történetében.
A fiúk egy hét múlva a sereghajtó Mezőkövesdet fogadják a bajnokságban. Előtte azonban MK-meccs is vár ránk, Kispesten, a Budapest Honvéd vendégeként.
T.S.




