Fotó:debrecenihoki.hu
GYÖRGY ISTVÁN vezetőedző értékelte a mérkőzést: „Nagyon jól kezdtünk, a harmad első felét a támadó zónában töltöttük, mégis az ellenfél jutott vezetéshez. Ebben az időszakban egyáltalán nem volt benne a gól a játékukban. Szerencsére nem törtünk össze, egy emberelőnyös szituációt követően sikerült egyenlíteni és egy perccel később a vezetést is megszereztük. A második játékrészben már kiegyenlített volt a játék. Hozzáteszem, rengeteg hibával hokiztunk, sokszor hagytuk magára a kapusunkat, Révész Zsuzsit, aki szerencsére kisegített minket a nehéz szituációkban. A harmadik harmadra valamelyest javult a helyzet, szerencsére ez gólokban is megmutatkozott. Nem volt ekkora különbség a két csapat között, de ez semmit nem von le abból, amit a csapat „letett az asztalra” az utolsó játékrészben. Nem volt egyszerű a győzelem, főleg úgy, hogy a legutóbbi tétmeccsünket egy hónapja játszottuk. A srácoknak idő kell arra, hogy újra fel tudják venni a mérkőzések ritmusát. Mindent összevetve örülünk, hogy nyertünk és készülünk a következő találkozóra.”
Debreceni HK – Óbuda Hockey Academy 8-2 (2-1, 1-0, 5-1)
Gólszerzőink: Révész Levente (3), Fehér Ádám (2), Czecze Hunor (2) és Domán Péter






