deacbasket.hu
A két együttes legutóbbi találkozója meglehetősen izgalmasra sikerült, az előző szezon utolsó összecsapásán a DEAC hosszabbításban győzte le a Jászberényt. Egyperces gyásszünettel kezdődött a mérkőzés, a feldobás előtt Cziffra Mihályra emlékeztek a jelenlévők. Egy kosárlabdában ritkán látható önkosárral kezdődött a találkozó, majd Nelson ziccerével már 4-0 volt a vendégeknek. Hiába Daniel Amigo kettese, a JKSE tovább robogott, alig rontottak dobást, Rakics triplája után Berényi Sándor időt is kért (3-11). Valahogy semmi sem akart összejönni a hajdúságiaknak, minden dobásuk lecsorgott a gyűrűről, a vendégek tovább növelték előnyüket (3-16). Henry Dugat fújt ébresztőt társainak, egy 6-0-s rohanással zárkóztak, kezdett magára találni a hajdúsági együttes, de egy utolsó másodperces Nelson kosárral hétpontos vendégvezetéssel zárult a negyed.
Manigat kettő plusz egyes akciójával indult a második felvonás, de a Jászberény egy szempillantás alatt visszaállította a kétszámjegyű különbséget (19-29). Berényi Sándor igyekezett megtalálni a legjobban harcoló ötöst a pályán, végül a Kósa-Velkey-Ramstedt trió hozta meg a stabilitást védekezésben, három perccel a nagyszünet előtt már csak kettő volt közte (32-34). Már csak egy perc volt a félidőig, amikor Amigo egyenlített, de a vezetést már nem sikerült átvenni, sőt Aleksandrov triplájával 36-39-el mehettek az öltözőbe a csapatok.
Alacsony szerkezetben kezdte a harmadik tíz percet a DEAC, és bár a védekezés stabil volt, ezúttal a támadások akadoztak. A Coleman-Nelson páros vezetésével a vendégek nyolc ponttal megléptek (40-48), de Manigat egy távolival, míg Omenaka egy hatalmas blokkal jelezte, nem adják olcsón a bőrüket. Boriszovra érezhetően nagyon figyeltek a jászságiak, ám a nehéz pillanatokban megrázta magát a montenegrói, így háromra olvadt a differencia (49-52). A negyed hajrája nem éppen a látványos játékról szólt, sorra dobhatták a büntetőket a csaptok, a minimális vendég fór pedig megmaradt.
A záró felvonást Aleksandrov triplája nyitotta, melyre Dugat válaszolt két duplával (56-60). A negyed első fele a két légiósról szólt, de a szerb magasember megállíthatatlan volt, így újra meglépett tízzel a JKSE. Hiába zárkózott többször is a DEAC, az ember érzése az volt, hogy ha reggelig játsszák a mérkőzést, akkor sem sikerül a fordítás. A taktikusan és kontrolláltan játszó vendégek a végjátékban is higgadtak tudtak maradni, és végül megérdemelt, hétpontos győzelmet arattak. Berényi Séndor együttese jövő hét pénteken, hazai pályán javíthat, az újonc TF-Budapest ellen.
Berényi Sándor: Dekoncentráltan játszottunk. Egész héten az elzárások védését gyakoroltuk, de sajnos ebből a pályán nagyon keveset láttam viszont. A Jászberény végig vezetett, és ugyan voltak jó periódusaink, mindig akadt valaki, aki átlendítette a vendégek szekerét. Bocsánatot kérek a szurkolóinktól.
DEAC – JP-AUTO JÁSZBERÉNYI KSE 73-80 (16–23, 20–16, 16–18, 21–23)
DEAC: DUGAT 24/3, Manigat 12/6, Boriszov 14/3, Bognár 1, Amigo 8 Cserék: OMENAKA 7, Polyák -, Ramstedt 4, Velkey 3/3, Kósa -.
Edző: Berényi Sándor




