Leginkább egyetemistáink játszottak fölényben, többet birtokolták a labdát, az első félidőben a hazai találatra még kettővel válaszoltak, de a játékrész vége előtt egyenlített ellenfelük. Szünet után viszont már csak a hazaiak tudtak helyzeteikből betalálni, Katona László csapata a lehetőségeikkel nem tudott élni. A mérkőzésen a helyzetkihasználás döntött, ebben jobb volt a Hajdúsámson.
Hajdúsámson – DEAC-II: 4:2 (2:2)
DEAC-II: Dudás, Révai, Nagy K., Bíró (Blága 82’), Magyar, Tar, Molnár, Rácsai (Báló 84’), Kincses, Buzai (Varga 70’), Mizsák (Párducz 60’)
Edző: Katona László
Gólszerzők: Bíró 30’, Molnár 33’
Katona László: Mezőnyfölényben játszottunk a mérkőzésen, de ez meddőnek bizonyult, ellenfelünk előreívelt labdákkal próbálkozott, ezeket viszont rosszul védekeztük le. Nagyjából ugyanannyi helyzet volt mindkét oldalon, de a Hajdúsámson ezekből többet kihasznált.