Őrzik harmadik helyüket a fiúk

Vegyes érzelmekkel vághattak neki az elmúlt hétnek Erdei Ádám és Kovács Balázs serdülői, hiszen kedden a keleti csoportban sereghajtó Alba Fehérvár csapatát fogadták, majd vasárnap a listavezető Vasas Akadémia otthonába látogattak.

0

                     

IMG_20180930_111258-600x450-300x225 Őrzik harmadik helyüket a fiúk
cof

Fotó:debka.hu

A hétközi, hazai összecsapás a tervek szerint sikerült, viszont a pasaréti kiránduláson sajnos szoros csatában elvéreztek akadémiánk fiai, akik így nyolc mérkőzés után, 6-2-es mérleggel a tabella harmadik helyén tanyáznak.

Debreceni KA – Alba Fehérvár 80- 74 (18-19, 22-12, 17-19, 23-24)

DKA: Turán 23/9, Turcsik 8, Kalassai 17/9, Papy 16, Fekete 5

Csere: Madar Krisztián 1, Sajgó 2, Madar Kristóf, Schwarczenberger 6, Holléry 2, Fülep, Virágh

Erdei Ádám: Talán a Vasas meccs közelsége miatt kicsit fásultabbak voltak a fiúk, de ezúttal is voltak vezérei a csapatnak, akik a legfontosabb pillanatokban be tudtak találni. A harmadik meccsünk volt a Fehérvárral, az egy az egy elleni védekezés talán most volt a legjobb, de még mindig bőven van hiányérzetem. Ezzel a sikerrel nagyon közel kerültünk a felsőházba jutáshoz, a célunk, hogy minél több győzelmet vigyünk magunkkal.

Vasas Akadémia – Debreceni KA 68- 59 (20-13, 8-20, 20-17, 20-9)

DKA: Turán 2, Turcsik 8/6, Kalassai 22/12, Papy 10, Fekete 6

Csere: Sajgó 7/3, Schwarczenberger 3/3, Madar Kristóf 1, Virágh, Madar Krisztián, Tóth, Holléry

Erdei Ádám: Nagyon színvonalas, és legfőképp hasznos mérkőzés volt, ahol minden lehetőségünk meg volt a győzelemre. Sajnos ezúttal ez nem jött össze, viszont bizakodásra adhat okot, hogy az ország egyik legerősebb csapata ellen végig partiban voltunk. Kár a végjátékért, sokkal higgadtabbnak kell lennünk az ilyen szituációkban. Összességében dicséret illeti a fiúkat, ilyen összeszedett, érett játékot még nem láttam tőlük.