Lendületbe jöttek a fiúk

Mindkét mérkőzését megnyerte a héten a DEAC U23-as csapata az NBI/B Zöld-csoportjában, ezzel a halványabb szezonkezdés után már sorozatban három győzelemnél tartanak.

0

                 5bfbc4a1874df-300x207 Lendületbe jöttek a fiúkFotó:deacbasket.hu

Kovács Adrián és Gál Balázs együttese a hét közepén Kecskeméten nyert egy végletekig kiélezett mérkőzésen, míg vasárnap egy pontgazdag találkozón verték a Salgótarjánt. Kozák Mártonék ezzel a sereghajtó pozícióból a 10. helyre ugrottak előre, s már csak karnyújtásnyira vannak a tabella első felétől. Most rövid szünet következik a bajnokságban, ám december 9-én újra hazai pályán láthatjuk a debrecenieket, az ellenfél pedig a listavezető Baja lesz.

KTE-Duna Aszfalt – DEAC U23 77-79 (25-20, 13-22, 16-16, 23-21)

DEAC: Tóth B. 14/6, kozák M. 24, Kozák B. 2, Gáspár 13/3, Opre 18/6 csere: Szekeres 3/3, Csomor 2, Tisza 3/3, Zsuga -, Asszú -.

Edzők: Kovács Adrián, Gál Balázs

Kovács Adrián: Nincs egyszerű dolgunk a héten ugyanis négy mérkőzést játszunk ugyanazzal a kerettel. Ez egy nehéz feladat, de úgy gondolom, hogy a srácok extrán állnak hozzá. Amit elterveztünk a Kecskemét ellen, sikerült véghez vinnünk. Nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani, megyünk tovább és készülünk a következő kettő mérkőzésre. További sok sikert kívánok a Kecskemétnek.

DEAC U23 – Salgótarjáni KSE 102-96 (27-24, 27-20, 21-31, 27-21)

DEAC: Tóth B. 26/9, Kozák M. 20/6, Asszú -, Opre 13/6, Omenaka 12 csere: Kozák B. 5/3, Gáspár 12/3, Csomor 8/6, Szekeres 3/3, Zsuga 3/3, Nemes -.

Edzők: Kovács Adrián, Gál Balázs

Kovács Adrián: Egy hét alatt az edzőcsoportunk négy mérkőzést játszott, ami elég nagy terhelés, büszke vagyok a fiúkra, hogy mind a négyet meg tudtuk nyerni. Nekünk nem az eredmények a legfontosabbak, de a győzelmek mindig erőt adnak a hétköznapokra. Örülök, hogy azokban a dolgokban, amikben a szezon elején még gyengébbek voltunk, azokban előrelépés történt, és bár még mindig vannak hibáink, látszik a csapaton a fejlődés.