
Lendületesen kezdte a mérkőzést Szűcs János együttese, már az első percekben próbált nyomást gyakorolni ellenfelére. Helyzeteket dolgoztak ki, egyik támadásukat góllal fejezték be, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Váratlanul megszerezte viszont a vezetést a hazai csapat, de sokáig nem örülhettek. A 24. percben szép támadást vezettek akadémistáink, lábról lábra járt a labda, végül szélről érkezett a beadás, Krakcsovics pedig állítgatás nélkül kilőtte a hosszú felső sarkot. Szépségdíjas találat!
A második játékrészben fölényben játszott csapatunk, ráerőltették akaratukat ellenfelükre, újabb helyzeteket dolgoztak ki, ám a Fradi kapusa nagyszerű napot fogott ki, bravúrokat mutatott be, de a kapufa is a hazaiakat segítette. A 68. percben végül góllá érett a fölény, a szünetben pályára lépő Lázók kapott egy pontos indítást Székelyhiditől, tolt egyet a labdán, majd a tizenhatos vonaláról eleresztett lövése utat talált a kapuba.
Csapatunk jó teljesítményt nyújtott az egész mérkőzésen, játékban jobbak voltak ellenfelüknél és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Szép volt srácok!
Ferencváros – DVSC-DLA: 1:2 (1:1)
DVSC-DLA: Tömöri, Hegedűs (Harcsa 60’), Sipos, Lénárt, Karmacsi (Lázók 41’), Krajcsovics (Virág 79’), Kuszkó, Tóth B., Fábián, Kovács, Székelyhidi
Edző: Szűcs János
Gólszerzők: Krajcsovics 24’, Lázók 68’
Szűcs János: Jól kezdtük a mérkőzést, többször eljutottunk a Ferencváros kapujáig, már az első 15 percben helyzeteket dolgoztunk ki, gólt is elértünk, amit viszont a játékvezető nem adott meg. Stabilak voltunk az első félidőben, veszélyesebben futballoztunk ellenfelünknél, akik szinte a semmiből, első támadásukból megszerezték a vezetést, szerencsére hamar sikerült egyenlítenünk. A második játékrészben is a mi akaratunk érvényesült, ismét voltak helyzeteink, kapufát rúgtunk, végül a csereként pályára lépő Lázók Laci találata eldöntötte a mérkőzést. Úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a találkozót, jól játszottunk, jó teljesítmények voltak, csak azért nem lett nagyobb arányú a győzelmünk, mert a Fradi válogatott kapusa remek formában védett. A játékosok minden elismerést megérdemelnek, gratulálok a csapatnak az újabb győzelemhez.




