Nagy Kevin: „nagyon akartuk a győzelmet”

A Vasas elleni Magyar Kupa mérkőzésen középpályásunk kezdőként lépett pályára, lecseréléséig jó teljesítményt nyújtott, elévülhetetlen érdemei voltak a vezető találat megszerzésében.

0

dsc_0203_custom_-300x200 Nagy Kevin: „nagyon akartuk a győzelmet”

Egyértelműen azzal a céllal léptünk pályára a Megyeri úton, hogy kivívjuk a továbbjutást, szerencsére ez sikerült, bár nem volt könnyű. Engem meglepett a Vasas jó játéka, szervezetten futballoztak, nem csak a védekezésre helyezték a hangsúlyt, ők is győzelemre törekedtek. A mérkőzés elején letámadtuk a fővárosiakat, ettől kicsit megzavarodtak, nem tudtak kijönni térfelükről, több helyzetet is kidolgoztunk. Tíz-tizenöt perc után kiegyenlített lett a játék, előttünk is, a Vasas előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre, végül a játékrész vége előtt megszereztük a vezetést. A második félidőben a piros-kékek próbáltak ránk nyomást gyakorolni, helyzeteket is kidolgoztak, mi csak pillanatokig tudtuk megtartani a labdát, sikerült is kiegyenlíteniük. A gól után fokozatosan átvettük a játék irányítását, rákényszerítettük akaratunkat a Vasasra, a cserékkel még támadóbbá vált a játékunk, Jovanovic távoli, megpattanó lövése után újra nálunk volt az előny. Ezzel a találattal megnyertük a mérkőzést és továbbjutottunk a következő fordulóba. Igazi kupamérkőzést játszottunk, a Vasas eléggé megnehezítette a dolgunkat, de nagyon akartuk a győzelmet, úgy gondolom, ezért mindent meg is tettünk. Amit mérkőzés előtt kért tőlem Herczeg András, azt nagyjából sikerült megvalósítanom a pályán, voltak szituációk, amikor gyorsabban kellett volna döntenem, illetve akadtak eladott labdáim, kicsit érződött játékomon a mérkőzéshiány – foglalta össze röviden a kupamérkőzést középpályásunk.

Bódi indított a baloldalon, fejjel magam elé tettem a labdát, próbáltam kizárni a védőt, aki miután megtoltam a játékszert, hátulról fellökött, úgy gondolom, a játékvezető jogosan ítélt büntetőt, amit Ádám higgadtan értékesített – emlékezett vissza a tizenegyes előtti szituációra Nagy Kevin.