Hetényi parádé és kiütéses győzelem

Csütörtökön este az SC Csíkszeredát fogadta hazai pályán a DEAC. A székely alakulat nemrég szerezte vissza listavezető pozícióját, amit minden áron meg is szeretne tartani, ebből kifolyólag erős összecsapásra számíthattunk. A két együttes a szezon során már háromszor találkozott, amiből egyet nyert, kettőt pedig elveszített egyetemi csapatunk.

0

4_7850-300x168 Hetényi parádé és kiütéses győzelem

I.harmad:

Nem esett egymásnak a két csapat a találkozó elején, azonban mindkét kapusnak akadt dolga. Az első komolyabb helyzet először a vendég együttes előtt adódott, de Fodor nem tudott túljárni Hetényi eszén, majd nem sokra rá Taratukhin lövése vágódott ki a kapuvasról. A 11. percben emberelőnybe kerültünk, de nem tartott sokáig, mivel nem sokkal később Berta Ákost is kapott két percet. Németh Attila szélről megeresztett egy lövést, de a korong Lundstrom lepkésében akadt el. Öt perccel a harmad vége előtt Kovács lövése után Hári értékesítette a kipattanót, ezzel megszerezve a vezetést. A következő debreceni támadásnál Turcotte tört be a szeredai harmadba, ütközött a vendégek kapusával, akinek szüksége volt pár másodpercre, hogy kiheverje a találkozást. A 17. percben újból ellépett csapatunk, Silló kapott jó passzt, amit gólra is váltott ezzel kettőre módosítva az előnyt.

II.harmad:

A vendég együttes már az első percben helyzetbe került, de Hetényi magabiztosan védett továbbra is. A 3. percben ismét veszélyeztettek a vendégek, Becze lövése azonban nem találta el a kaput. A székely alakulat a második harmadra rendkívül magabiztosan és motiváltan érkezett a pályára, mindent megtett a gólszerzésért. A 9. percben egy harmadba belőtt hosszú korongot követően Turcotte érte utol a pakkot és lőtt gólt holtszögből. A vendégek a bekapott gól ellenére is nagy lendülettel játszottak, de Hetényi ma nagyon jó napot fogott ki. Egymást követően kétszer is veszélyes helyzetet dolgozott ki a kék-fehér csapat, de előbb Hetényi védett, majd a kapuvasról pattant ki a korong. A 15. percben megszületett a negyedik debreceni találat, egy kékvonalról megeresztett lövést követően a korong Salló ütőjén megpattanva vágódott a felső sarokba. A harmad vége előtt pár másodperccel Behal is beköszönt, ezzel már öttel ment a DEAC.

III.harmad:

Már a második percben Turcotte előtt adódott lehetőség, de Lundstrom nyúlt ki a bárddal, megakadályozva a gólszerzésben. Az öt bekapott gól ellenére a székely csapat próbálkozott, hogy csökkentse a hátrányt, viszont Hetényi ma lehúzta azt a bizonyos rolót. A harmad közepén egy emberelőnyös szituáció során Kovács lőtt gólt távolról ezzel 6-0-ra módosítva az eredményt. A mérkőzés hátralévő részében mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de újabb gól már nem született.

Egyetemi csapatunk nagyon jól mentalitással játszott, feledtetni akarták az utóbbi meccsek rossz eredményeit. Már az első harmadot két gólos előnnyel zárták, amit a második játékrészben még hárommal megtoldottak. Az utolsó 20 percben is folytatódott a jó iramú játék, és egy hatodik góllal örvendeztették meg a közönséget. A mérkőzés embere egyértelműen a 48 védést bemutató Hetényi Zoltán volt, aki kapott gól nélkül zárta a találkozót.

DEAC-SC Csíkszereda 6-0 (2-0,3-0,1-0)

Gólszerzők:Hári, Salló, Silló, Turcotte, Behal, Kovács

David Musial: „Az volt a kulcs, hogy mindenki koncentráltan játszott, tiszta fejjel, és ragaszkodtunk az előre megbeszéltekhez. Igazi csapatgyőzelem volt. Nem beszélünk a Vasas elleni meccsről többet, csak készülünk a következő feladatra. Mindenki együtt dolgozik, Zoli nagyszerű volt a kapuba, remek győzelmet arattunk.”