Egy lépéssel közelebb a felsőházhoz

Elképesztő izgalmak közepette őrizte meg hazai veretlenségét akadémiánk kadett “A” csapata.

0
IMG_20180930_111258-600x450-300x225 Egy lépéssel közelebb a felsőházhoz
cof

Fotó:debka.hu

Ugyan Erdei Ádám és Kovács Balázs fiai az első félidőben megnyugtató előnyre tettek szert, az utolsó percre három pontos hátránnyal fordultak rá. Ekkor Madar Kristóf triplával egalizált, majd Turán Simon pillanatai következtek: labdát szerzett, majd egy visszalépős, dudaszós kettessel eldöntötte a mérkőzést.

Debreceni KA – Zsíros Akadémia Kőbánya 68- 66 (12-16, 28-12, 13-15, 15-23)

DKA: Turán 12, Turcsik 12/6, Lovas 9/3, Papy 8, Fekete 5

Csere: Madar Kristóf 7/3, Sajgó 4 , Schwarczenberger 6, Madar Krisztián 2, Tóth 3, Kiss, Holléry

Edző: Erdei Ádám, Kovács Balázs

Erdei Ádám: Nem kezdtük jól a meccset, kicsit görcsösek voltunk az elején. A második negyedben már sikerült feljavulnunk, a védekezésünk rendben volt, és bár a távoli dobásaink nem ültek úgy, ahogy szoktak, a gyorsinditásoknak és a feljavult csapatjátéknak köszönhetően sikerült ellépnünk 15 ponttal. Számítottunk rá, hogy kapunk a második félidőben egy zónát, az edzéseken igyekeztünk készülni is belőle, de sajnos megint megfogott bennünket. A végjátékban kis szerencsénk is volt, de volt több nagyszerű egyéni megmozdulás is, ami a mi javunkra fordította a mérkőzést. Nagyon hasznos volt a meccs, a Kőbánya egy nagyon kellemetlen ellenfél, és bár nem volt egy “álom meccs” a részünkről, hiszem, hogy sokat tudunk belőle tanulni.