Az első gól után szétesett a játékunk

Utolsó előtti alapszakasz mérkőzését játszotta január 5-én délután a DHK U 14 C csapata. Az ellenfelük a Hatvani Gigászok voltak, akikkel szemben az októberi találkozón nem sikerült a mieinknek pontot szerezni.

0

defaultnews_u14-1-300x200 Az első gól után szétesett a játékunk

Az 1. harmadban a vendégek hokiztak fölényben, több, mint kétszer annyit lőttek kapura, mint a debreceni együttes. A játékrész egy gólos vendégelőnnyel zárult, a gólt Kolozsvári Angelika szerezte. A 2. harmadban egyre nőtt a két csapat közötti különbség, 0-4 után esett a mieink szépítő találata, végül 1-5-el fejeződött be ez a periódus. A 3. harmad is a vendégek fölényének jegyében zajlott, gólokat is csak ők tudtak szerezni.

Ahogyan az alapszakasz során elért eredmények alapján várható volt, a zömében 2005-ös (valamint 2004-es) játékosokkal felálló vendégek biztosan vitték el Debrecenből a három pontot.

Salánki Attila: „U 14 C csapatunk a tabella második helyezettjét fogadta. A Hatvani Gigászok már elérhetetlen távolságban vannak tőlünk, de a meccs fontosnak ígérkezett, hogy megerősítsük a negyedik helyezésünket. Az első harmad feléig kiegyenlített volt a találkozó, mindenki tartotta a helyét és azt tette, amit megbeszéltünk. Viszont az első kapott gól után szétesett a társaság, mindenki össze-vissza korcsolyázott, összjátéknak nyoma se nagyon  látszott. Támadásban nem értünk oda a kipattanókra,  ellenben a mi kapunk elé rendre érkezett két ellenfél, SOMOGYI-SZABÓ BALÁZS remek védéseire volt szükség, hogy ne legyen óriási gólkülönbség a két csapat között. JUHÁSZ CSONGOR kitartásának, küzdésének hála megszereztük a becsületgólunkat, de sajnos, 8-1 arányban vereséget szenvedtünk. Reméljük, hogy az utolsó alapszakasz meccsünkre sikerül összeszedni magunkat és tanulunk a hibánkból!”

Debreceni HK – FC Hatvan Gigászai 1-8 (0-1, 1-4, 0-3)
Gólszerzők: 
Juhász Cs.