Csapatként küzdöttek

Január 9-én délután az U 16 B- csapatunk a DVTK Jegesmedvék B együttesével találkozott. A miskolciak pontveszteség nélkül zárták az alapszakaszt, a két csapat a legutóbbi találkozóján, december elején nagyarányú győzelmet arattak a Jegesmedvék.

0

defaultnews_u16-2-300x200 Csapatként küzdöttek

A első harmad összességében kiegyenlített játékot hozott. Kezdetben a vendégek voltak fölényben, Köncse révén már a 3. percben vezetéshez jutottak és a 8. percben három gólosra növelték a különbséget. A mieink azonban a harmad második felében Novák és Balogh találataival szépen felzárkóztak az ellenfélre. A 2. játékrészben fölénybe került a miskolci együttes, sokat veszélyeztették a debreceni kaput. A harmad során négy gólt ütöttek, míg a mieink csak eggyel tudtak válaszolni, ezt Szabó Tamás szerezte. A 3. harmad elején emberelőnybe került a hazai csapat, de nem tudták gólra váltani, mint ahogy kimaradt a következő két emberfóros szituáció is. 55.55-nél Váraljai Bence végre kihasznált egy emberelőnyt, kicsit feljebb zárkóztunk az ellenfelünkre. A végeredményt az 57. percben Kis állította be.

Köllő István: „A csoportunk legerősebb csapatával meccseltünk és úgy láttam, hogy az alapszakaszhoz képest mezőnyben és kapusposzton egyaránt sokat javult a játék. A játékosok fejben is ott voltak a mérkőzésen, jól mentek a passzok és a kaput is gyakran veszélyeztettük. Csapatként küzdöttünk, harcoltunk és nem zuhantunk össze, amikor gólt kaptunk. Az első harmadot kis hátránnyal zártuk, a harmadikat nyerhettük volna, de az első számú kapusunknak kiesett a pengéje, ezért kénytelen voltam lecserélni. Ha a társaság így dolgozik tovább, még szép eredmények születhetnek a középszakaszban.”

Debreceni HK B – DVTK Jegesmedvék B 4-8 (2-3, 1-4, 1-1)
Gólszerzők:
 Novák, Balogh, Szabó T. és Váraljai B.