
A mérkőzés elején bealudtuk egy kicsit, 02.22-nél vezetéshez jutottak az Ördögök. A történtek felpiszkálták a mieinket, Szabó Tamás egy percen belül egyenlített és a következő néhány perc alatt még kétszer beköszönt. A 12. percben Horváth szépített, majd két Novák Benedek-találat következett, 3 gólos előnnyel fordultak küzdő felek.
A 2. játékrész első percében Némethi növelte a góljaink számát, utána jött egy szépítés, majd Szabó Tamás és Váraljai Bence jóvoltából már nyolc lőtt gólnál jártunk. A 29. percben Szabó Tamás kapott 2 perces kisbüntetést, a fórt pedig kihasználták az Ördögök. A játékvezetők sorozatban négy kiállítást fújtak be, ebből háromszor debreceni játékos került a padra. Mindez nem zavarta Szabó Tamást, aki 38.12-nél emberhátrányos helyzetben szerzett gólt.
A 3. harmad elején tovább potyogtak a vendéggólok, a sort a változatosság kedvéért Szabó Tamás nyitotta meg, utána Váraljai Ádám, meg Váraljai Bence folytatta a pontgyűjtést. A 45. perctől zsinórban három kiállítást kaptak a kazincbarcikai srácok, Váraljai Ádám meg is büntette őket kettes emberelőnyben. 50.47-nél Szőke szerezte meg a pályaválasztók ötödik találatát, az utolsó percben pedig Szabó Tamás zárta le a gólok sorát.
Az eseménydús, gólokban gazdag mérkőzésen megérdemelten győzött a játék minden elemében jobban teljesítő debreceni legénység. A játékosok lövőkedve és a lövések hatékonysága is dicséretet érdemel, várjuk a hasonló folytatást erősebb ellenfelekkel szemben!
Prakab Szilárd: „Az első perctől az utolsóig nyomás alatt tartottuk az ellenfelet. A srácok betartották az öltözőben megbeszélteket, sokat lőttek kapura, szám szerint 49-et, bár volt egy dupla fórunk, amit túljátszottunk. A védekezés jól működött, nem adtunk teret a kazincbarcikai csapatnak, már a semleges zónában zavartuk a támadások indítását. Jól ment a támadásépítés és a befejezések is, a 14 lőtt gólunk önmagáért beszél. Teljes mértékben meg voltam elégedve úgy a mérkőzés képével, mint a srácok hozzáállásával. Külön dicséret illeti SZABÓ TAMÁST, aki 7 gólt szerzett és a csapattársait is, akik ehhez hozzásegítették. A nagyarányú győzelem után is folytatjuk a kőkemény edzésmunkát, a további jó eredmények elérése érdekében.”
Kazincbarcikai Ördögök – Debreceni HK B 5-14 (2-5, 2-4, 1-5)
Gólszerzők: Szőke, Horváth, Kovács és Talpas, illetve Szabó T.(7), Novák(2), Váraljai Á.(2), Váraljai B.(2) és Némethi





