Alaposan elverték a Fradit Hetényiék

Mindhárom harmadban jobbnak bizonyult ellenfelénél a DEAC.

0

5bcd82896f09e-300x200 Alaposan elverték a Fradit HetényiékFotó:deacjegkorong.hu

Nagy iramban és sok helyzettel kezdődött a meccs, majd mindkét együttes játszhatott fórban, és ekkora a zöld-fehérek dolgoztatták meg jobban Hetényi Zoltán. A DEAC a második emberelőnyét viszont már kihasználta Hetényi Péter révén a 9. percben. A Fradi egy percen belül egyenlített is: Nagy Gergő lépett ki Rafaj Attila indításával, és nem hibázott. A vendégek maradtak támadásban, ám hiába lőttek többször, az újabb gólt a debreceniek ütötték, Silló Arnold vette be Pleszkán József kapuját.

A második játékrészben is mezőnyfölényben volt a Fradi, de a DEAC jól védekezett, és Hetényi is ihletett formában védett. A hazaiak jó hatékonysággal használták ki lehetőségeiket, és a 27. percben Hugo Turcotte növelte a vezetésüket. Az FTC fórban sem tudott váltani, majd a fővárosiak kerültek hátrányba, Nagy Gergő 2+10 percet kapott.

Az utolsó harmadban sem változott az addigi forgatókönyv, Hetényivel az élen a DEAC jól állta a rohamokat, és egy kontrából újra betalált, ezúttal Hári Norbert volt eredményes.  A hazaiak magabiztosan őrizték is az eredményt, egészen az 55. percig, amikor Perrier góljával zárkózott fel a Fradi. Az éllovas nagy elánnal támadott, ám a debreceni kontrák továbbra is veszélyesek voltak, mindkét kapusnak akadt tehát dolga. Az 59. percben Fodor Szabolcs időt kért, majd lehívta kapusát, de Jakub Izacky fél percen belül betalált az üres kapuba. Az ötödik gól után is lement Pleszkán, és a Fradi egy kiállítás miatt hat a négy ellen támadott az utolsó percben, de Izacky a korongra lecsapva újra csak az üres kapuba lőtt.

A DEAC utolérte a Csíkszeredát a tabellán, a Fradinak pedig még mindig egy pont kell a középszakasz megnyeréséhez.

Nyilatkozatok

David Musial: „A szezon legjobbjai közé tartozik ez a meccs. Jól védekeztünk, Hetényi Zoli is kiválóan védett. Ez a győzelem fókuszt és önbizalmat adhat a következő találkozóra.”

Fodor Szabolcs: „A tíz nap szünet után nem tudtuk ugyanazt a lendületet nyújtani, mint korábban, nem játszottunk jól. Nem játszottunk 60 percig elég keményen, nem korcsolyáztunk eleget. Bár voltak olyan periódusok, amikor jobban ment, az egész meccsen ezt kellene produkálni.”

DEAC–FTC-Telekom 6-2 (2-1, 1-0, 3-1)