Keleti rangadón lépnek pályára a lányok

Fontos rangadót játszik a DVSC Schaeffler csapata szombaton a női kézilabda NB I-ben az örök rivális Békéscsaba ellen. A két csapat mérkőzésein rendre pokoli a hangulat a pályán, de legfőképp a lelátón tetten érhető a rivalizálás, amely nagy múltra nyúlik vissza. Mindkét csapat számára nagyon fontos a két pont megszerzése, hiszen a hazaiak szeretnék minél inkább bebiztosítani a bennmaradást garantáló pozíciók egyikét, míg a mieink továbbra is versenyben vannak a nemzetközi kupaszereplésért.

0

41316568_2129943863730164_5144508584448491520_n-300x198 Keleti rangadón lépnek pályára a lányokFotó: DVSC Kézilabda Facebook

A békés megyei gárda jelenleg a 11. helyen tartózkodik a 14 csapatos bajnokságban, és az utóbbi idők jó teljesítményének köszönhetően jelentősen javult a pozíciójuk. Idén már két fontos mérkőzést is nyertek a lilák (Budaörs és Mosonmagyaróvár ellen) és egy döntetlen mellett csak a Győr és a Fehérvár ellen szenvedtek vereséget. Jó formában vannak Horváth Roland tanítványai, akik közül több játékos is kitűnik remek produkciójával. Gólszerzésben és a támadások szervezésében is élen jár a fiatal, tehetséges szerb irányító, Aleksandra Vukajlovic, aki közel 100 gól rámolt be idén 15 mérkőzésen az ellenfelek hálójába. Akciógólok terén is több mint 90-nél jár, nem csoda, hogy immár a felnőtt válogatottban is számításba veszik a 21 éves játékost. A csapatkapitány Walfisch Mercédesz követi őt a sorban, 82 gólja szintén megsüvegelendő. Walfisch az a játékos, aki ha elkapja a fonalat és jó formában van, akkor szinte lehetetlen semlegesíteni, ezért az elején el kell venni a kedvét jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel. Fontos láncszem a békéscsabaiaknál a frissen igazolt debreceni nevelésű, másfél éve még nálunk kézilabdázó Marincsák Nikolett, aki eddigi 5 mérkőzése alatt 27 gólt szerzett igazolva azt, hogy tud meghatározó játékos lenni egy NB I-es csapatban.

Csapatunk jelenleg a 6. helyen áll, ugyanannyi pontot szerezve, mint a 7. helyezett Fehérvár, viszont csupán egy ponttal lemaradva a nemzetközi kupaszereplést biztosító 5. helyezéstől. Két héttel ezelőtt léptek pályára a mieink, sajnos azonban a EHF-kupában is vitézkedő Siófok túl nagy falatnak bizonyult. Ennek ellenére az elmúlt mérkőzések pozitív összképet mutattak, a Vác elleni lehengerlő győzelem pedig nagy önbizalmat adhat a csapatnak, amely az őszi szezonban talán kevésbé volt jellemző. Mindezt figyelembe véve győzelmi esélyekkel lépnek pályára Grigelék, remélhetőleg ezt a pályán be is bizonyítják majd. Apropó, a dán irányító bejelentette, hogy az idény végén távozik Debrecenből, ám mindezt minden bizonnyal szép búcsú (fél)szezonnal tenné meg, így remélhetőleg ő maga is plusz motivációt fog találni az – egyelőre – utolsó keleti rangadóján. Mindenesetre hiba lenne az őszi, Debrecenben lejátszott mérkőzésből kiindulni, amikor is simán 37-25-re sikerült legyőzni a békés megyeieket, hiszen az ellenfél azóta jelentős javuláson ment keresztül és a mostani találkozó Békéscsabán lesz, ahol minden bizonnyal csordultig megtelik a csarnok. Fontos lesz ezúttal is a jó kapusteljesítmény, amelyet segíthet, hogy Triffa jól ismeri a helyi közeget, hiszen ott nevelkedett, illetve felnőttként is visszatért nevelőklubjába. Szintén jelentős helyismerettel rendelkezhet még Vantara-Kelemen Éva és Kovács Anna is, ők is nevelőklubjuk ellen lépnek majd, minden bizonnyal extra motivációval pályára. Nagy összegben lehet fogadni arra, hogy sok debreceni szurkoló kíséri el a lányokat, így a lelátón parázs hangulatra, a pályán pedig kiélezett csatára lehet számítani. Remélhetőleg mindkét fronton sikerül felülmúlni a vendéglátókat!

Hajrá Loki!

Női kézilabda NB-I

Békéscsaba – DVSC Schaeffler

02.16. 18:00    Városi Sportcsarnok Békéscsaba