Szegeden folytatódott az Eötvös csoda

Szombaton délután Szegeden lépett pályára a listavezető DSZC-Eötvös DSE. Kettejük előző találkozóján 3:1 arányban győztek a debreceniek. A tét a hazaiak számára az volt, hogy 3 pontos győzelem esetén feljöhettek volna a második helyre, a hajdúságiak pedig tovább szerették volna növelni előnyüket.

0

Szegeden-győztes-csapat-300x225 Szegeden folytatódott az Eötvös csoda

A vendégek számára rémálom-szerűen kezdődött a mérkőzés. Rontott nyitások és támadások, valamit álmos mezőnymunka után 5-6 pontos előnyt szerzett a Szegedi Röplabda SE. Két időkérés, két csere után javuló játékkal 21-nél kiegyenlítettek Harmati Andiék, de aztán rossz nyitásfogadások miatt 24:21-nél több szettlabdája is volt a hazaiaknak. Innen – mint a bajnokság során oly sokszor – most is fordított a DSZC-Eötvös DSE. Ezúttal Máté Gréta nyitásai és a csapat fegyelmezett játéka hozta meg a részsikert.

A második játékrészben kevesebb hibával játszottak Miholecz Melittáék. A hamar megszerzett előnyt sikerült a végéig megtartani. Különösen Vojth Ildikó mezőnymunkája és ötletes támadásai mentek élményszámba, de Németi Rebeka önfeláldozó játéka, Domonkos Kitti nyitásfogadásai és Molnár Vivien okos kosárérintéssel szerzett pontja is hozzájárultak az újabb szettgyőzelemhez.

A harmadik játszmát is a debreceniek kezdték jobban. Bár egyszer-egyszer két pontra csökkent az előny, mindig akadt valaki, aki hozzátett valami extrát a csapat teljesítményéhez. Fehér Anna Ditta blokkjai még a lelkes hazai szurkolókat is elnémította és Barnucz Gréta is taktikus pontokat szerzett.

Összességében szép teljesítményt nyújtott a csapat, bajnokesélyeshez méltóan, játszmaveszteség nélkül győzött.

Szegedi Röplabda Sportegyesület – DSZC-Eötvös DSE 0:3 (-24, -18, -20)

DSZC-Eötvös DSE: Barnucz Gréta, Fehér Anna Ditta, Vojth Ildikó, Miholecz Melitta, Domonkos Kitti, Németi Rebeka

Csere: Máté Gréta, Harmati Andrea, Molnár Vivien

Edző: Szombathy András

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb 2019. február 23-án (szombaton) 15 órakor a Miskolci Vasuta SC csapatát fogadja a Beregszászi Középiskolában.