Közte tíz itt is, ott is

Ismét kettős győzelmet arattak korosztályos csapataink a kézilabda bajnokság vasárnapi fordulójában.

0

e2514efc12d4fe082fdc20ab2f336dc3_XL-4-300x173 Közte tíz itt is, ott is

Ifistáink játékban olyan szinten alkalmazkodtak a Hajdúnánáshoz, hogy az első félidőben átvették az ő lassú tempójukat, ez meg is látszódott az eredményen, a mérkőzés ezen periódusában fej-fej mellett haladt a két csapat. Győrvári Viktor viszont rendezte a sorokat, ennek következtében gyorsabb tempóban kezdtek el kézilabdázni a lányok, végül magabiztosan megnyerték a mérkőzést.

Márián Blanka tanítványai a mérkőzés elején eléggé bizonytalanok voltak az orosháziak kapuja előtt, nyolc perc alatt csak egyszer tudtak betalálni a kapujukba. Az időkérés viszont hatott, egészen más tempóban és eredményesebben kezdtek el játszani a lányok, beindult a gólgyártás, végül mint az ifik, a serdülők is tízgólos különbséggel nyerték meg a találkozót.

Szép volt lányok!

Női ifjúsági I. osztály

Győrvári Viktor: Számítottam arra, nem lesz sétagalopp, a Hajdúnánás elég kellemetlen stílusban kézilabdázik, ezért kicsit nyögvenyelős volt a mérkőzés. Jól képzett lányok vannak a keretükben, talán fizikálisan maradnak el tőlünk, ezért próbálták lassítani a játékot, amit mi átvettünk az első félidőben. Ekkor vagy egy góllal vezettünk, vagy döntetlen volt az állás. Húsz perc után kezdtünk gyorsabban játszani, voltak hibák, de fokozatosan elléptünk ellenfelünktől és végül tíz gólos különbséggel zártuk a mérkőzést. A lényeg a győzelem, egy újabb lépést tettünk célunk eléréséért.

DVSC Schaeffler – Hajdúnánás SK: 37:27 (19:14)

Leány sredülő I. osztály

Márián Blanka: Nem kezdtük jól a mérkőzést, hiába építettük fel szépen a támadásainkat, a befejezéseknél rendre hibáztunk, nyolc perc alatt csak egy gólt szeretünk. Kénytelen voltam 2:1-es hátránynál időt kérni, próbáltam felhívni a lányok figyelmét, mik azok, amikben változtatnunk kell. Ez hatásosnak bizonyult, egy új mérkőzést kezdtünk el, teljesen más felfogásban kézilabdáztunk, dinamikusabban, tudatosabban, koncentráltabban játszottunk. Feljavult a csapat és az egyéni teljesítmény, ez pedig eredményességben is megmutatkozott, fokozatosan növeltük előnyünket. Mindenkinek megadtam a játéklehetőséget, ami nagyon fontos, mert meccsszituációban tudják gyakorolni az edzéseken tanultakat. A rossz kezdés után mutatott játékkal, bár be-be csúsztak hibák, elégedett voltam.

DVSC Schaeffler – Orosháza: 28:18 (13:6)