Három pontért mennek a lányok

A DEAC-os lányok idegenben biztosíthatják be bajnoki győzelmüket az NB-II keleti csoportjában.

0

51442630_2586313211411346_5434659287722885120_n-300x200 Három pontért mennek a lányok

A lányok idén történelmet írtak azzal, hogy a Magyar Kupában ott voltak a legjobb négy között, nagyon kevésen múlt, hogy a csodát is megvalósítsák és bejussanak a fináléba. Teljesítményükre teljes mértékben büszkék lehetünk.

A bajnokságnak viszont még nincs vége, vasárnap a Nyírség otthonában folytathatják sikersorozatukat Üveges Katalin tanítványai. Az idei pontvadászatban már kétszer találkoztak a nyírségiekkel, a párharc döntetlenre áll, a szabolcsi csapat tudott egyedül pontokat elvenni lányainktól. Együttesünk megfelelő választ adott a vereségre, hazai pályán kiütéses győzelmet arattak.

Egyértelműen, egyetemistáink a mérkőzés esélyesei, meglepetés lenne még a pontvesztés is. Jelenleg 8 pont az előny a rivális Szolnok előtt, a győzelem azt is jelentheti, hogy megnyerik a keleti csoport küzdelmeit.

Hajrá lányok, hajrá DEAC!

Üveges Katalin: A Magyar Kupa final four után visszazökkentünk a hétköznapokba, ismét a bajnoki szereplésre koncentrálunk. A héten más jellegű munkát végeztünk, mint eddig, már a rájátszás jegyében készülünk. Bővítjük a taktikai repertoárunkat, több felállási formát gyakorlunk. Szűkült a keretünk, többen távoztak a csapatból, de hatékonyabb kisebb létszámmal dolgozni, kevesebb lány kap több figyelmet, jobban átlátható a munka, ez pedig még jobban elősegíti a fejlődést. Akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak a mérkőzéseken, a folytatásban többször szóhoz fognak jutni. A kupahétvége még jobban összekovácsolta a csapatot, az edzések jó hangulatban, de komoly munkával telnek, a lányok felszabadultak. Mindenki becsületesen elvégzi a feladatokat, amiket kérek, maximálisan végrehajtják. Szerencsére, Tóth Nóri, aki fontos láncszeme a csapatnak, munkát váltott, teljes erőbedobással készülhet, szemmel látható nála a fejlődés.

Lehet, az a munka, amit a héten elvégeztünk, kicsit rányomja majd a bélyegét a hétvégi mérkőzésre, de úgy gondolom, nem lehet gond a Nyírség ellen. A második fordulóban a szabolcsiaktól szenvedtük el egyetlen vereségünket, akkor még nem álltunk teljesen össze, de azóta sikerült törlesztenünk. Egyértelműen, most is a három pont megszerzése a célunk, úgy lépünk pályára, hogy ezért mindent meg is teszünk. Szerencsére teljes a keret, mindenki egészséges.

Mint említettem, a bajnokság mellett, a rájátszásra is koncentrálunk, a hátralévő mérkőzéseken éles helyzetben tudjuk gyakorolni az edzéseken tanultakat, hogy ösztönössé váljon, és egy-két mondatból megértsék a lányok, mit is kérek tőlük, automatikusan váltsanak. Minden játékhelyzetben tudnunk kell megújulni.

Női fustal NB-II

Nyírség – DEAC

03.03. 15:00           Újfehértó Szabadidő Központ