
Herczeg Andrásnak valószínűleg a legnagyobb gondot Bódi hiány okozta a kezdőcsapat kialakításánál, az ő helyét Damásdi foglalta el a középpálya jobb oldalán. Talán a legnagyobb meglepetést az jelentette, hogy két „erőcsatár” Takács és Avdijaj is kezdett, hiszen Szécsi Márk nem álhatott a mester rendelkezésére. Az 5. percben Ferenczi beadás után egy Takács fejest kellett hárítania Hegedűsnek. Az első pecekben többet birtokoltuk a labdát, viszont ekkor még inkább meddő volt a fölény. Az első hazai helyzetre majdnem 13 percet kellett várni, Balogh beadása után Lafiti fejelte le okosan a földre a labdát, de Nagy Sándor nagy bravúrral védett. Két perccel később Tőzsér végezhetett el szabadrúgást mintegy 30 méterről, lapos lövését Hegedűs tolta ki oldalra, az ismétlés, Adijaj jóvoltából viszont nagyon elkerülte a hazai kaput. Felváltva érkeztek ekkor a helyzetek, a 17. percben egy bal oldali beadást a volt Loki játékos, Sós kanalazott kapu fölé. Az első húsz perc eseménydús és élvezetes időszaka után közel 15 perc lehetőség nélkül telt el. A 34. percben Kiss Tamást indították a jobb oldalon, a védelmünk fellazult, de a hosszan megtolt labdára bátran vetődött ki Nagy Sándor. Egy már elvesztett labdát Haris szerzett meg, majd Tőzsérnek passzolt, aki nagyszerűen ugratta ki Varga Kevint a jobb oldalon, szélsőnk lövése azonban elkerülte a kaput. Fiatal játékosunk újfent veszélyeztetett a 41. perc végén, a bal oldalról befelé cselezett, majd tekert okosan a hosszú sarok felé, Hegedűs azonban nyújtózkodott és szögletre mentette a helyzetet. Az első félidő első fele hozott inkább élvezetes, lüktető játékot, abban a periódusban mindkét csapatnak meg voltak a lehetőségei a vezetés megszerzésére. Egyik csapat sem tudott gól lőni, a játékrész második felében kevés veszélyes szituáció alakult ki a kapuk előtt. Összességében a döntetlen állás hűen tükrözte a játék képét.
A második félidő a lehető legrosszabban kezdődött, a második félidő második percében Kusnyír kezezése után vitatható büntetőt kapott a hazai csapat. A 11-est Knezevic értékesítette (1-0). Nem nagyon tudtunk a gól után dominálni a játékot, helyzeteket kialakítani. Az első lehetőség a 61. percben érkezett el, Haris passza után Tőzsér lőhetett 20 méterről, ám blokkolták, így Hegedűs könnyedén szedhette fel a lecsorgó labdát. A 79. percben újra életjelet adtunk, Damásdi vitte el szépen a jobb oldalon a labdát, majd tálalt a cserként beállt Zsóri elé, aki a tizenhatoson belülre érve lőtt is ballal, ám pechünkre nem talált kaput a rövid sarok felé tartó lövése. Sajnos nem tudtunk egyenlíteni és a második félidőben szinte csak a védekezéssel törődő felcsútiak egy kontrával megszerezték második góljukat: Sós viharzott el a bal oldalon, majd okosan passzolt be középre, ahol érkezett Knezevic és senkitől sem zavartatva passzolt a kapuba (2-0). A 91. percben egy kavarodás után a mérkőzésen egyébként aktív Varga lőtt kapura több mint 25 méterről, ám csavarása után Hegedűs kissé furcsa mozdulattal, de hárítani tudott. További helyzetet nem sikerült kialakítani, a hazaiak pedig szervezetten védekeztek és őrizték előnyüket.
A mai napon összességében nem játszott alárendelt szerepet csapatunk, az első félidő egyértelműen kiegyenlített csatát hozott. A második félidő első jelentős eseménye egy vitatható büntető volt, amelyet gólra is váltott a hazai csapat. A gól után nem sikerült beszorítani az ellenfelet, ugyan voltak próbálkozások, összességében ezekben nem volt meg a kellő átütő erő, így nem sikerült kiegyenlíteni. A hazaiak aztán egy kontra után el is döntötték a találkozót, a szerb támadó, Knezevic volt újfent a befejező ember. Sajnos idegenben nem nagyon megy a csapatnak, az elmúlt három találkozó egyaránt vereséggel zárult, így megint kicsit távolabb került a hőn áhított dobogós helyezés.
OTP Bank Liga, 23. forduló
Puskás Akadémia – DVSC 2-0 (0-0)
Pancho Aréna, 1028 néző. Vezette: Kassai (Vígh-Tarsonyi, Márkus)
Puskás Akadémia: Hegedűs L. – Heris, Poór, Hadzsiev, Nagy Zs. – Mioc, Balogh B. (Szakály 64.), Sós (Krizan 90.) – Knezevic, Kiss T., Latifi (Radó 73.)
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Tőzsér, Haris, Damásdi – Takács, Avdijaj (Zsóri 74.)
Gól: 1-0 Knezevic (11-esből, 47.), 2-0 Knezevic (82.)
Sárga lap: Varga K.(43.), Pávkovics (70.), Nagy S. (73.), Sós (80.), Knezevic (81.), Tőzsér (83.), Szatmári (89.)





