Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

Első thai boksz edzése után legyintettek még az edzők, mondván, ebből a srácból nem lesz semmi, de alaposan rácáfolt a kétkedőkre, évek kemény és kitartó munkájával felért a csúcsra és lett világ és Európa-bajnok. A küzdősportok szerelmesei hamarosan újra láthatják harcolni, április végén a spanyolországi kempo világbajnokságon újra küzdőtérre fog lépni.

0

39902787_1885740598174200_7037491269559386112_n-300x300 Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

Visszavonulásod óta keveset hallani rólad. Mivel telnek mostanság a napjaid?

Sok időm nincs unatkozni, rengeteget dolgozok, van egy biztonsági cégem, aminek irányítása szinte kitölti az egész napomat. Főleg személyvédelemmel foglalkozunk, már eljutottunk oda, hogy komoly ügyfelekkel rendelkezünk, de e mellett objektumvédelemmel és biztosítással is foglalkozunk.

Sporttól teljesen elszakadtál?

A sporttól soha nem tudnék elszakadni, hiszem gyermekkorom óta életem szerves része, jelenleg egy szolidabb műfaját, a sportlövészetet űzöm. A fegyverek szeretetét édesapámtól örököltem, ez a másik életem. Minden lőfegyverrel versenyzek, ebben a sportban is eljutottam arra a szintre, hogy a hazai világbajnokságon a válogatott tagjaként léptem lőállásba. Maga a küzdősport is jelen van a hétköznapokban, nemrég kezdtem el újra komolyabban edzeni három hónapnyi kihagyás után. Április végén lesz a Kempo világbajnokság Spanyolországban, ahol a seniorok között mérettetem meg magam. Úgy gondolom, erre két hónap felkészülés elég lesz, felépítem a taktikámat is, abban kell nyernem, amiben én vagyok a jobb.

Azt látom, történt egy generáció váltás, a mostani 8-15 évesek kezdenek egész jók lenni, ez adott nekem egy lendületet, és alapítottam egy egyesületet Gewiss Training Club néven, ami a Nagyerdőn, a strand mellett található. A közeljövőben lesz az ünnepélyes megnyitó.

43473106_714822098877688_8019650156846114646_n-300x300 Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

Küzdősportok terén több szakágban is kipróbáltad magad, mégis melyik áll legközelebb hozzád?

Én mindig is thai bokszoló voltam, de eltérő szabályrendszerekben is, K1-ben és utcai harcban is versenyeztem, mindkettőnél alap, hogy legyen thai boksz tudásod. Más sportágakat is űztem, hiszen mindig arra törekedtem, hogy a legtökéletesebb formában legyek, úsztam, futottam, birkóztam, bunyóztam.

Mi volt az az impulzus, ami a küzdősport felé irányított?

Gyerekként elfocizgattam a többi sráccal, de őszintén megvallva, technikai érzékem nem nagyon volt, inkább mindent erőből akartam megoldani. Igazából karatézni szerettem volna, ez volt akkor az álmom, volt bennem egy egészséges agresszivitás, de az általános iskolában a cselgáncsra volt lehetőségem. Három évig látogattam a judo edzéseket, de edzőim többször mondták, túl durva vagyok ehhez sporthoz. Abban az időben a Fényes udvari lakótelepen laktunk, ami elég kemény része volt Debrecennek, többször meg is zavartak más srácok, ez pedig rosszul esett. Akkor döntöttem el, nekem az a sport kell, ami a legkeményebb, ez irányított a thai boksz felé.

Hamar kiderült, hogy tehetséges srác vagy?

Az első edzés után legyintettek, mondták esélytelen a gyerek, a második után, hogy úgysem jön többet, végül én maradtam egyedül. Engem a jó Isten áldott meg azzal az adottsággal, hogy soha senkitől és semmitől nem féltem, a küzdőtéren is akkor kezdtem bemelegedni, miután kaptam két-három ütést, az emelte plafonig az adrenalin szintemet, onnantól viszont már brutális voltam. Egy hónap után már nem nagyon bírtak velem, mikor megvertem folyamatosan az edzőtársaimat, a segédedzőket, már láttak bennem fantáziát. Vittek kung fuzni, karatésokhoz, mindenhol az edzőket vertem meg, de én most is azt mondom, ez nem tehetség, sokkal inkább adottság volt nálam. Benne volt a génjeimben, ilyen volt nagyapám, apám, ilyen a fiam is, nem csak kívülről hasonlítunk, hanem belülről is. Olyan 16 éves lehettem, mikor versenyen először lépem ringbe, akkor egy nálam jóval idősebb, 28 éves ellenfelet győztem le. Fejlődésemben nagyban közrejátszott, hogy mindig tőlem nehezebb srácokkal bunyóztam, fizikálisan nagyon erős voltam, nálam nem számított a kettős fedezék, azon is átütöttem, átrúgtam.

zilai12-300x188 Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

Milyen adottságok kellenek a küzdősporthoz?

Elengedhetetlen a nagyfokú kontrollált agresszivitás, a félelemnek és a stressznek egyensúlyban kell lennie. Akiknél ez az egyensúly nincs meg és a félelem nagyobb, azok már a ringbe lépés előtt kikapnak. A meccsek előtti napokban bennem is volt egyfajta félelem, ez a kezdés előtt elmúlt, felváltotta a stressz, viszont amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem, mintha egy másik világban lennék. Mióta visszavonultam, azt érzem, mintha ezt a szavakkal ki nem fejezhető érzést elvették volna tőlem.

Rólad azt tartják, a szorgalom, kitartás mintapéldája vagy, az elvégzett munkában hiszel…

Én úgy gondolom, a sorsunk már akkor meg van írva, mikor megszületünk, az én sorsom pedig a ring, a bunyó, ezért keményen dolgoztam, soha nem hagytam ki edzést. Ez egyszer fordult elő, hogy a barátnőmmel moziba mentünk, de utána napokig nem tudtam aludni a lelkiismeret furdalástól.

A ring kemény világ, súlyos pofonok repkednek, előfordulnak sérülések. Szüleid nem féltettek?

Édesanyám olyan szinten nem bírta nézni, ha ütnek, hiába nyugtatgattam folyamatosan, engem nem nagyon szoktak, hogy egy mérkőzésemen se volt ott, sőt, még felvételről sem nézte vissza, ellentétben édesapámmal, aki több meccsemet élőben tekintette meg.

Melyik volt az a győzelmed, amire már a szakma is felkapta a fejét?

96-ban volt egy kihívásos mérkőzésem még utcai harc keretein belül Debrecenben egy kick boxoló sráccal. 24 másodpercig tartott a küzdelem, de úgy voltam vele, ha már ott vagyok, elindulok az utcai harc sorozatban is. Egyik se tartott sokáig, a négy meccsen nagyjából másfél percet voltam összesen a küzdőtéren. Az, hogy harcaimat idő előtt fejeztem be, egész pályafutásomra jellemző volt, meccseimnek 80%-át KO-val zártam le. Ezek a győzelmek az edzőtermünknek is jót tettek, onnantól mindig tele volt srácokkal, egyre népszerűbb lett a thai boksz.

Nemzetközi porondon mikor tetted le a névjegyed?

Kanadában voltam edzőtáborban, pont akkor rendezték Michiganben az Észak-amerikai thai boksz bajnokságot, én is átmentem Amerikába. Kanadai barátaim sorra vereséget szenvedtek, ekkor megkérdezte mesterem, lenne-e kedvem bunyózni. Természetesen másra sem vágytam jobban, de volt egy „apró” probléma, hivatalosan nem bokszolhattam, ez még a vízumomban is szerepelt. Ez viszont nem riasztott el, másnap enyém volt a főmérkőzés. Kanadai színekben léptem kötelek közé, egy taposórúgás után ellenfelem kiesett a ringből, vissza jött, de láttam szemében a félelmet. Kapott még fejre egy térdest, azzal nagyjából 30 másodperc alatt vége is volt a meccsnek. Az amerikaiak nehezen tudták elviselni, hogy az ő bajnokukat egy ismeretlen gyerek lecsapta. A meccs után mondták a thai mesterek, hogy európai embert még nem láttak így térdelni.

zilai11-300x188 Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

Címmérkőzéseid is voltak, hosszú pályafutásod alatt. Mit éreztél, mikor derekadra csatolták az övet?

Nekem nem az volt a felemelő érzés, mikor megkaptam az övet, a kupát, a díjat, az csak egy körítés a meccshez, hanem az, amikor olyan emberek feküdtek a lábaim előtt, akik már letettek valamit az asztalra teljesítményükkel.

A sok mérkőzésed közül van, amelyik különösen emlékezetes?

Lehet meglepő, de ez egy verség volt. 2007-ben történt, hiába voltam tapasztalt, elrontottam a felkészülésemet, túledzettem magam. Többen figyelmeztettek, fékezzek, de senkire nem hallgattam, ennek meg is lett a következménye, másfél hét alatt lefogytam 8 kilót. Olyan szinten leépültem, hogy tíz fekvőtámasz sem tudtam megcsinálni, éreztem is, hogy baj lesz. Egy magyar sráccal bunyóztam, az első két ütésem után lesavasodtam, nem bírtam mozogni, esélyem se volt nyerni. Azért kellett küzdenem, hogy a Főnixben lévő 6-7 ezer ember előtt ne essek össze a fáradtságtól. Semmire nem emlékszek a három menetből, de egy karcolás nélkül megúsztam, később visszanéztem a meccset, az ütések 95%-át blokkoltam. Ezért tanítom, hogy orrvérzésig kell gyakorolni a technikákat, hogy ösztönössé váljon. Hatalmas tanulság volt ez számomra, kellett ez a pofon, ezek után lettem világ és Európa-bajnok. Egyébként arra nagyon büszke vagyok, hogy soha nem kaptam ki KO-val, ezt nem sok bunyós mondhatja el magáról. Azt vallom, ha soha nem adod fel, bármire képes vagy.

zilai7-300x200 Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

Az, hogy soha nem adod fel, világbajnoki címmérkőzésed is bizonyította…

Így van, pedig sérülten léptem ringbe. Előtte két héttel elszakadt a külső keresztszalagom, be volt dagadva a térdem, de ezt nem mondtam meg a menedzsereimnek, inkább elmentem az orvoshoz, aki leszívatta. Úgy edzettem, hogy egyet sem tudtam rúgni, maximálisan ráálltam az ütések gyakorlására. A meccsen tudtam, hogy nem szabad erőltetnem a rúgásokat, de ösztönszerűen azzal indítottam, hiába a dupla térdgumi, a belső szalagom is elszakadt. Attól féltem, ha kapok egy combrúgást, leszakad a lábam, egyszerűen nem volt, ami tartsa. Mindent feltettem egy lapra, betereltem ellenfelemet a sarokba és azzal nyertem, ami az erősségem, a könyöktechnikámmal.

Az ellenfél tisztelete mennyire fontos a ringben?

Ha nem tiszteled az ellenfeled, akkor veszíteni fogsz! A leggyengébb ellenfélre is úgy kell tekinteni, hogy veszélyes, de ezt nem szabad összetéveszteni a sajnálattal, mert a másik harcos is azért lépett a ringbe, hogy legyőzzön.

zilai5 Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

Kőkemény harcos voltál, nem ismertél irgalmat a küzdelem során. Mennyire tartottak tőled az ellenfeleid?

17 évesen, első utcai harcomon még nem volt kötelező a fogvédő használata, egy térdrúgás után ellenfelem fogsora a szájpadlásába szakadt be, a látványtól még én is rosszul lettem, de az edzőm megnyugtatott, az orvosok pedig a közönséget, hogy fel fog épülni a srác, ez volt az első komoly sérülés, amit okoztam. Később bármilyen hazai versenyen megjelentem, a doki megjegyezte: „már megint dolgozhatok”. Nagyon brutális voltam a ringben, az ellenfelek féltek is tőlem, sok utcai harcon azért nem tudtam elindulni, mert a szervezők nem engedték. Egy soproni versenyen a szervezők nem mondták meg a többi bunyósnak, hogy én is indulok, de ezt nem lehetett sokáig titokban tartan, a sorsolást már egyedül vártam, a másik húsz srác visszalépett. Meg is kértek, ne induljak el. Minden beképzeltség nélkül mondhatom, azért, hogy megismerjék a nevem, kőkeményen megdolgoztam, nap 8 órákat edzettem, mindent feladtam, csak a boksznak éltem.

Miért döntöttél a visszavonulás mellett?

A munkám révén egyre nagyobb kihívások vártak rám, így nem tudtam volna maximálisan a sportra koncentrálni és én vagy csinálok valamit, vagy nem, köztes megoldás számomra nem létezik, ezért úgy döntöttem, ennyi volt. Nekem a harc maga volt az éltető erő, ezért nagyon nehéz volt ezt a döntést meghozni. Próbáltam elterelni a figyelmem, nem gondolni rá, ezért is fordultam a lövészet felé, de nem kaptam meg azt az adrenalin löketet, amit a harc ad.

Feleséged mennyire tolerálta, hogy edzések, utazások, versenyek miatt kevés időt töltesz vele?

Ezzel soha nem volt probléma, már ismert sportoló voltam, mikor megismertem a páromat, tudta, hogy harcos vagyok. Szeretném itt is megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak kedvesemnek azért, mert megteremtette a nyugodt családi hátteret, mindenben támogatott, nélküle nem tudtam volna elérni ezeket az eredményeket, illetve azért is, mert elviselte a rigolyáimat felkészülés közben, azt a feszültséget, ami versenyek előtt felgyűlt bennem. Ott volt a meccseimen, ahogy 2003 után a két gyermekem is, akik bejárták velem az összes öltözőt, mindenhol fotózkodtak a legnagyobb K1-es versenyzőkkel. A világbajnok, Remy Bonjasky tavaly itt volt a TEK Gálán, megmutattam neki az akkori képeket, nagyokat derült rajtuk. Gyermekeim akkor még nagyon kicsik voltak, igazából nem tudták, mi is történik körülöttük, most fogják fel, ki is az apukájuk és szülőként semmihez nem fogható érzés, mikor azt látom, érzem, mennyire büszkék rám.

46366856_574324133020305_2314339603998358739_n1-300x300 Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

A sport szeretete átragadt a családodra is?

Soha nem erőltettem a fiamnál, hogy bokszoljon, ő jött d hozzám, egyszer iskolából haza érve, és kijelentette, szeretne edzeni. Van érzéke a bokszhoz, 15 évesen nagyon komoly súlya van az ütéseinek. 74 kiló és 189 centi, remek adottságokkal rendelkezik, a mozgása teljesen ugyan az, mint az enyém, úgy gondolom, sokra vihetné, ha komolyan csinálná. A lányom imádja a lovakat, nála nem volt kérdés, hogy lovagolni fog, ennek már nyolc éve. A feleségem is beleszeretett a lövészetbe, jól is lő, versenyeken is el szokott indulni, jó eredményeket ér el.

Lányod abban a korban van, mikor már udvarolnak neki a fiúk. Milyen lányos apuka vagy?

Teljesen normális, természetesen, mint minden szülő, én is féltem a gyerekeimet, mikor elmennek a barátaikkal szórakozni, felhívom a figyelmüket, mire vigyázzanak. A lányom baráti körében vannak fiúk is, bár még komolyabb kapcsolata nem volt, semmi gond nincs velük, rendesek srácok. Egyszer poénból csináltattam neki egy pólót születésnapjára, egy kép van rajta, amin a világbajnoki övvel a kezemben állok, fölé oda van írva: „Srácok vigyázzatok, ő az én apukám”. Mikor odaadtam neki, és meglátta mi van a pólón, hatalmasat nevetett. Minden elfogultság nélkül mondhatom, tündéri gyerekeim vannak, nagyon büszke vagyok rájuk.

33781580_443740612717697_211978561865646080_n-300x300 Zilai Sándor: „amint a küzdőtérre léptem, csak azt éreztem, én oda születtem”

Említetted, eléggé zsúfoltak a napjaid. Mivel tudsz igazán kikapcsolódni, van esetleg más sport, amit megnézel?

A lövészet, vadászat, ahová a párom is elkísér, illetve a motorozás, amivel fel tudok töltődni. Egy éve elkezdtem rendszeresen járni labdarúgó mérkőzésekre, pedig előtte egy meccset se néztem végig. A DVSC minden hazai mérkőzésén ott vagyok, a hangulat, a közeg megfertőzött. Nagyon kedvelem a játékosokat, szoktam velük beszélgetni, rendesek, érzem rajtuk, tisztelnek. Már magát a játékot is kezdem egyre jobban érteni, nagyon jól érzem magam a lelátón.

 

Visszatekintve a mögötted hagyott évekre, elégedett vagy?

Teljes mértékben, semmiféle hiányérzet nincs bennem, elértem a maximumot, amit lehetett, ha visszaforgathatnám az idő kerekét és újra kezdhetném, ugyan ezt és ugyan így csinálnám.

A jövőre nézve, milyen céljaid vannak?

Amit a sportban elértem, azt a munkában is elérjem, ehhez elég közel járok. Maximalista vagyok, a munkámban is a legjobb akarok lenni, ha itthon és külföldön megemlítik a személyvédelmet, az én cégem jusson eszébe az embereknek.

Fotók: Zilai Sándor privát képek