Vereséggel kezdte a középházi sorozatát a DEAC

Hazai pályán szenvedett tíz pontos vereséget a középház első mérkőzésén a DEAC kosárlabdacsapata. A Sopron KC okosan kihasználta a debreceniek kulcsjátékosainak hiányát, és összességében megérdemelt győzelmet arattak a tartalékos hajdúságiak felett.

0

5cae36d6bc585-300x200 Vereséggel kezdte a középházi sorozatát a DEAC

Fotó: deacbasket.hu

Nem a legjobb előjelekkel készülhetett a találkozóra a DEAC, hiszen az utolsó edzésen Jahenns Manigat térdsérülést szenvedett, várhatóan négy hét pihenőre kényszerül. Gordon kettő plusz egyes akciójával indult a találkozó, melyre Boriszov válaszolt az első debreceni támadásból. Sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, de a negyed derekán Lemar triplájával megléptek a vendégek (6-12). Berényi Sándor időkérése után sikerült megtalálni a soproni területvédekezés ellenszerét, de a hátsó alakzat megingásainak köszönhetően az első tíz percet követően 20-23-at mutatott az eredményjelző.

A második negyed kezdetén előbb Dugat szemöldöke szakadt fel, majd a játékvezetők kerültek reflektorfénybe, hiszen a hajdúságiak megkapták második sportszerűtlen hibájukat, a kispadra pedig technikai hibát fújtak. A Debreceni Egyetem csapata azonban a folytatásban is nagyot küzdött, és Boriszov vezetésével a mérkőzésen először előnybe kerültek (31-30). A folytatásban állandósult a döntetlenközeli különbség, a vendégeknél a csereként beálló fiatal Werner Viktor, a cívisvárosiaknál Amigo volt nagyon elemében. A félidőhöz közeledve újabb vezérét vesztette el a DEAC, egy szokásosnál keményebb szabálytalanság után Ivosevet állítottak ki végleg. A Sopron ki is használta a rövidzárlatot, és Takács triplájával 11 ponttal elléptek a nagyszünetre (42-53).

Meglepő lépésre szánta el magát Berényi Sándor, a második félidőre Tóth Bencével a kezdőben futott ki a DEAC. Hatalmas elánnal kezdtek a hajdúságiak, Boriszov hárompontosaival pedig szempillantás alatt ötre zárkóztak (50-55). A montenegrói érezte, hogy a csapata élére kell állnia, Tóth gólpasszából megszerezte ötödik hárompontosát is, Sabáli időt is kért (56-57). Jót tett az időkérés a soproniaknak, de hiába húztak el ismét hét egységnyivel, a magasemberek faultpoblémáit az Amigo-Bognár duó nagyszerűen kihasználta (65-67).

A záró felvonást Boriszov közelije indította, de az egyenlítést követően közel három percig nem esett kosár. Az SKC tért hamarabb magához, két gyors támadás után újra elléptek öttel, Berényi Sándor magához is hívta övéit (69-74). Szemmel láthatóan nagyon elfáradtak a debreceniek, három perccel a vége előtt pedig visszaállt a kétszámjegyű differencia (73-83). A hátralévő időben már nem sikerült újra visszajönnie a DEAC-nak, így hiába küzdöttek nagyot három kulcsjátékosuk nélkül Bognár Kristófék, a Sopron nyerte a mérkőzést.

DEAC – SOPRONI KC 81-91 (20–23, 22–30, 23–14, 16–24)

DEAC: DugatPolyák 2, BORISZOV 38/15, IvosevAMIGO 22

Csere: Velkey 5/3, BOGNÁR 14, Kósa, Tóth B.

Edző: Berényi Sándor

SOPRON: WARNER 15/6, LEMAR 28/6, TAKÁCS N. 6/6, Wiggins 6, GORDON 21/3

Csere: Supola 9/3, Molnár M. 2, Werner 4

Edző: Sabáli Balázs

Debrecen, 950 néző. V: Tőzsér, Minár, Mészáros

Berényi Sándor: – Számítottam rá, hogy egy mentálisan erős soproni csapatot kell vendégül látnunk. Rólunk ez kevésbé volt elmondható, a felsőházért való küzdelem nyomai még mindig látszanak a srácokon. Óriási balszerencsehullám sújt bennünket, Manigat térdsérülése miatt még hetekig nem lesz bevethető, Ivosevnek pedig eltiltása miatt kell majd kihagynia a következő fordulót. Furcsán hangozhat egy hazai vereség után, de mindent egybevéve úgy érzem, nem játszottunk rosszul.

Sabáli Balázs  Az előző debreceni mérkőzésen rengeteg pontot kaptunk, így a mostani célunk a védekezés megszilárdítása volt. Helyén kell kezelnünk a győzelmet, hiszen sok hiányzóval játszottak a hazaiak, ettől függetlenül büszke vagyok a csapatomra.