Ifj. Tomhauser István: „az idei már egy egészen más Gréta”

Kerekes Gréta edzője nyilatkozott a Debreceni Sportéletnek tanítványa kiváló téli és eddigi szabadtéri szezonjával kapcsolatban.

0

greti-istvan-300x162 Ifj. Tomhauser István: „az idei már egy egészen más Gréta”Nagyon mélyről kapaszkodott vissza a legjobbak közé a DSI Debrecen gátasa, Kerekes Gréta, akit sokan már temettek, de kiválóságunk alaposan rácáfolt a kétkedőkre. Egy pazar fedettpályás szezont követően tavasszal is szállítja gáton a jó eredményeket, bónuszként a 4×100-as váltó tagjaként két magyar csúcsjavításnak is részese volt. – Szerencsére ebben az évben magára talált Gréta, fizikálisan és mentálisan egy egészen más pályára sikerült állnia. Ez annak tükrében hatalmas dolog, hogy az elmúlt években voltak olyan pillanatok, amelyek elbizonytalanították a jövőt illetően. De a téli felkészülés kezdete előtt komoly döntést hozott, mindent egy lapra feltéve, újra felépíti magát, ahogy mondani szokták, mikor, ha nem most. Már novemberben lehetett érezni, hogy ez az év jó lesz, viszont mivel korábban nem úgy jöttek az eredmények, ahogy kellett volna, ezért kellett a markáns megerősítés fedettpályás Európa-bajnokságon, hogy az idei már egy egészen más Gréta lesz. Azzal a téli önbizalom, amit az Eb adott – egyéni csúcs 60 gáton – megadta a kellő löketet a jó tavaszi felkészüléshez, mely időszakban mindazt a munkát, amit kellett, maradéktalanul elvégeztük az edzőtáborokban. Ennek eredménye, hogy jól sikerültek szabadtéren az első versenyek, és ahogy ilyenkor lenni szokott, „megy a szekér” – fogalmazott a szakember.

Gréta hatalmas motivációval vágott neki mind a téli, mind a tavaszi felkészülésnek, de hogy az edzőnek kellett-e külön motiválni tanítványát, arra is megkaptuk a választ. – Az edzőnek a kiegyensúlyozásban van nagy szerepe, ugyanis a nagy motiváltságban is vannak hullámvölgyek és csúcspontok. Ha jól mennek a dolgok, tudnom kell földön tartani tanítványomat, ha pedig nem a vártak szerint alakul, becsúszik egy-két hiba, akkor meg bátorítanom. Úgy vélem, mindezt sikerült balanszírozni – folytatta gondolatmenetét a tréner.

Gréta szabadtéren ott folytatta, ahol fedettpályán abbahagyta, már a szezon elején kiváló futásokkal és jó időeredményekkel örvendeztette meg a sportág szerelmeseit. De sok verseny vár még magyar bajnokunkra, jó eséllyel javíthat egyéni rekordján. – A Budapest Openen 100 méteren egy nagyon „vastag” egyéni csúcsot futott Gréti, ez a sík sebesség a gát mellett a 4×100-as váltóban is nagyon fontos. Ezt sikerült fenntartani, a csapat Eb-n is imponálóan futott, mely kvartett idén másodjára javította meg az országos csúcsot. Úgy vélem, gáton is megdöntheti egyéni rekordját, benne van a lábában két-három nagyon jó futás. Ha pedig váltóban továbbra is megkapja a bizalmat – miért ne kapná meg – a magyar négyes akár meglepetést is okozhat a világbajnokságon. Mikor a sikertelen időszak után elkezdtük a munkát, csak rövid távon gondolkoztunk, ám már előre tekintünk a 2024-es évre – zárta mondandóját ifj. Tomhauser István.

KZT