Győzelemmel tették fel a koronát egész éves szereplésükre az Eötvös-lányok

Szombaton délután a röplabda NB II Keleti csoportjában a már hetek óta bajnok DSZC-Eötvös DSE a Miskolci Vasutas SC-hez látogatott. A debreceniek ezúttal sem tudtak a legjobb csapatukkal kiállni, többek között a csapatkapitányuk, Fehér Anna Ditta sem lépett pályára.

0

ugras-300x225 Győzelemmel tették fel a koronát egész éves szereplésükre az Eötvös-lányok

A mérkőzés elején jól tartották magukat a borsodiak, de aztán fokozatosan növelték előnyüket Domonkos Kittiék. A szett a fiatal Jámbor Eszter pontjával ért véget.

A második játékrészben a lelkes miskolciak 4:1-es vezetést szereztek, de sikerült rendezniük soraikat Kovács-Miskolczi Noémiéknek, akik 7:7-nél kiegyenlítettek majd főleg Vojth Ildikó sáncainak és ütéseinek, Molnár Vivien ponterős játékának valamint Németi Rebeka nyitássorozatának és példás mezőnymunkájának köszönhetően 10 ponttal nyerték ezt a szakaszt.

A harmadik játszma elején Barnucz Gréta nyitásainál ötpontos előnyt harcoltak ki a debreceniek, majd Miholecz Melitta szervái után már 8:1-re is vezetett a DSZC-Eötvös DSE. Valószínűleg a hajdúságiak azt hitték, hogy a két könnyű szett és a jelentős előny birtokában már megnyerték a mérkőzést, de a borsodi játékosok ezt másként gondolták. Mindent egy lapra feltéve támadtak, és 10:10-nél a második idejét is kénytelen volt kikérni a vendégek edzője. Ezután egy sikeres debreceni támadás eredményeként Tóth Kinga került a nyitóhelyre, akinek bátor szervái hatpontos debreceni előnyt értek. A hátralevő idő érdekes és izgalmas labdamenetekkel telt el, végül a találkozó debreceni sikerrel zárult.

A DSZC-Eötvös DSE számára lezárult a 2018/2019-es bajnokság. Lehet, hogy a játékosok számára a 17 lesz az új szerencseszám, hiszen a csapat 17 alkalommal győztesen hagyta el a játékteret és mindössze kétszer vesztett, 17 pont az előnye a második helyezettel szemben.

Miskolci Vasutas Sport Club-Miskolci Városi Sportiskola – DSZC-Eötvös DSE 0:3 (-16, -15, -22)

DSZC-Eötvös DSE: Domonkos Kitti, Molnár Vivien, Barnucz Gréta, Vojth Ildikó, Miholecz Melitta, Németi Rebeka

Csere: Kovács-Miskolczi Noémi, Tóth Kinga, Jámbor Eszter

Edző: Szombathy András

Amennyiben az egyesület tudja vállalni az NB I-el járó kötelezettségeket, az NB I-ért kiírt bajnoki döntő a 2019. május 11-12-ei hétvégén lesz.