
A kezdőcsapat sok meglepetést nem tartogatott ezúttal sem, ismét négy védővel, öt középpályással és egy támadóval lépett pályára a csapat. Talán Varga Kevin kispadra jelölése okozhatott kisebb meglepetést, azonban az valószínűsíthető volt, hogy szélsőnk lehetőséget kap a mérkőzés folyamán.
A mérkőzés első kisebb lehetősége a vendégek égimeszelője, Traoré előtt adódott a 9. percben, ám középre tartó fejesét könnyedén fogta Nagy. Tíz percet kellett várni az újabb helyzetre, Zsótér cselezgetett a jobb oldalon, majd a tizenhatos sarkáról csavarta kapura a labdát, azonban fél méterrel cél tévesztett. Egy perc múlva azonban már az ellenfél kapuja előtt alakult ki lövőhelyzet, egy szépen végig játszott kontra után Bódi lőtt ballal, azonban Pajovic fogta a próbálkozás. A 40. percben szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat mintegy 40 méterre a kapunktól, Pauljevic beadását Litauszki juttatta a Loki kapujába (1-0). Az első félidőben nem sok helyzet alakult ki a két kapu előtt, mindkét csapat a biztonságra helyezte a hangsúly. A hazaiak ugyan többet próbálkoztak, azonban nem sok veszélyt okoztak a debreceni kapu előtt. A félidő hajrájában aztán megszerezte a vezetést Litauszki góljával a lila-fehér alakulat, és ezt már nem is engedték ki a kezükből. Ebben a játékrészben hiányzott az átütő erő a DVSC támadásaiból, ám a hazaiak sem szegezték kapujukhoz Tőzséréket.
A második félidő első nagy helyzetét csapatunk alakította ki, miután Ferenczi labdát szerzett az Újpest térfélen, pontos beadása után Szécsi fejelt nagyon közelről a kapu mellé. Két perccel később már a kapunk előtt pattogott a labda, egy jobb oldali beadás után Rácz vette át teljesen szabadon a játékszert, lövését nagy bravúrral, lábbal védte Nagy Sándor. A mérkőzés első két cseréjét az 50. és 56. perc között meg is lépte Herczeg András, Csősz, majd Takács helyett Varga illetve Zsóri érkezett a pályára. Szerzett labda után iramodott meg az Újpest egy kontratámadással, Burekovic volt az, aki Bódi elől megszerezte a labdát, majd Beridze elé tálalt, aki középről lőtt, Nagy Sándor hárított. Ezekben a percekben nagyon veszélyesen játszott az Újpest, Onovo passzolt a középen üresen lévő Ráczhoz, lövését hárította a távolságot jól csökkentő és ezzel védési esélyeit növelő cerberusunk. A hazai helyzetek után ezúttal Szécsi lódult meg az újpesti védők között, majd lőtt is mintegy húsz méterről, Pajovic szögletre mentett. Fordult a kocka, a mieink kezdtek el nagyon veszélyesen futballozni. A szögletet a túloldalon lévő Bódinak ívelték, aki kapásból lőtt is, azonban kapu fölé. Két perccel később Bódi újfent közvetlenül kapura csavart egy szögletet, Pajovic kapus néhány centiméterrel a gólvonal előtt kiütötte a labdát, gólt megakadályozva. Záporoznak a helyzetek, a 68. percben egy jobb oldali szabadrúgást Zsóri fejelt le mintaszerűen, Haris azonban senkitől sem zavartatva nem találta el jól a játékszert mintegy négy méterre a kaputól, így kimaradt a ziccer. A 77. percben újabb cserét hajtottunk végre, Bódi helyett kissé meglepő módon egy védő, Kinyik érkezett. Talán nem közvetlenül ennek a cserének köszönhetően, de megszerezte a várva-várt gólt csapatunk a csere után egy perccel. Szécsi szerzett meg nagyon szemfülesen egy labdát az ellenfél térfelén, a jobb oldalon végig zakatolt, majd okosan bepasszolt a középen érkező Tőzsérnek, aki kiválóan helyezett a bal alsó sarokba (1-1). A mérkőzés vége előtt 5 perccel kétszer is távoli lövéssel kínálta meg Pajovic kapust a passz helyett Varga, az első esetben nem sokkal kapu fölé lőtt, majd másodjára könnyedén fogta tekerését az újpesti hálóőr. A 90. percben talán a forduló legnagyobb védését mutatta be Nagy Sándor, egy közeli fejes után… Nagy védés volt, amely pontot ért az Újpest otthonában.
A találkozó egyik hőse egyértelműen Nagy Sándor volt, aki fontos bravúrokat mutatott be, amellyel jelentősen hozzájárult a pontszerzéshez. Dicsérendő továbbá a gól előtt nagyszerűen meglóduló Szécsi és a higgadt befejezést választó Tőzsér is. A mai találkozón nagyszerűen küzdött a nagyon veszélyes Újpest otthonában a Loki és egy parádés második félidőt produkálva nagyon is megérdemelten szerzett pontot. Nem hiába űzte-hajtotta övéit a szép számú és nagyon lelkesen szurkoló debreceni szurkolótábor. Ezzel a döntetlennel megmaradt a harmadik pozíció a tabellán, mivel a DVSC ugyanannyi ponttal, de több győzelemmel rendelkezik, mint az Újpest. Számolgatni lehet, azonban a „legegyszerűbb” recept a bronzéremre három győzelem lenne…
OTP Bank Liga 30. forduló
Újpest FC – DVSC 1-1 (1-0)
Szusza-stadion, 3557 néző. Vezette: Berke (Huszár, Becséri)
Újpest: Pajovics – Pauljevics, Litauszki, Risztevszki, Burekovic – Kovács L. (Diallo 76.), Onovo – Rácz B., Zsótér (Simon 69.), Beridze (Solomon 87.) – Traoré
DVSC: Nagy S. – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér – Bódi (Kinyik 78.), Haris, Csősz (Varga K. 51.), Szécsi – Takács T. (Zsóri 56.)
Gól: 1-0 Litauszki (41.), 1-1 Tőzsér (78.)
Sárga lap: Csősz (32.), Onovo (32.), Bényei (40.), Traoré (84.)




