Érmekért utaznak uszonyosúszóink az Európa-bajnokságra

A Debreceni Búvárklub két kiválósága, Senánszky Petra és Szűcs Rebeka is tagja a jövő heti uszonyosúszó kontinensbajnokságra utazó felnőtt magyar válogatottnak.

0

IMG_0035-300x199 Érmekért utaznak uszonyosúszóink az Európa-bajnokságra

A görögországi Ioanninában megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon 12 magyar versenyző vesz részt, akik közül a három versenyszámban is világcsúcstartó Senánszky Petra ismét kiemelkedhet a mezőnyből: – “Egyáltalán nem jelent nyomást az esélyesség, igyekszem a legtöbbet kihozni magamból, a többi nem rajtam múlik. Remekül sikerült a felkészülés, jó erőben érzem magam, remélem, jól jön majd ki a lépés a versenynapok alkalmával. Kíváncsian várom, mennyit tudok kihozni a befektetett munkából, mert az biztos, hogy keményen dolgoztunk, aminek előbb-utóbb megjön az eredménye. Idén többször éreztem, hogy bennem maradtak a még jobb időeredmények, ami csak motiváltabbá tesz az év fő versenye előtt.”

Az érettségi vizsgáit a napokban befejező Szűcs Rebeka a tőle megszokott lelkesedéssel készül: – “Nagyon boldog vagyok, hogy tagja lehetek a csapatnak, év elején nehezen tudtam ezt elképzelni. A vártnál is jobban sikerült az érettségi, felszabadultan végzem az edzéseket, amik ráadásul nagyon jól mennek. Elsősorban a 4×100 méteres felszíni váltóra készülök, ahol a lányokkal szeretnénk a dobogóért is versenyben lenni. Debrecenben folytatom a tanulmányaimat, így még évekig szeretném a sportot is magas szinten űzni.”

Az idei uszonyosúszó Európa-bajnokság versenyei július 27-től 4 napon keresztül zajlanak, melyek alkalmával a magyar válogatott csapatvezetője a Debreceni Búvárklub edzője, Kókai Dávid lesz.