Üveges Katalin: „nagyjából öt hetünk van felkészülni”

A DEAC női futsalcsapata csütörtökön elkezdte a felkészülést a 2019-2020-as bajnoki szezonra. Az együttest, a másodosztályból feljuttató játékos-edzője elmondta, sok munka vár a lányokra, valamint azt is, hogy az első négybe várja a csapatot.

0

53474661_2885372414814190_3647404618536714240_n-300x200 Üveges Katalin: „nagyjából öt hetünk van felkészülni”

Öt hetes felkészülés

A következő szezonban már az NB-I-es bajnokságban indulunk, amire nagyjából öt hetünk van felkészülni. Szeptember elején lépünk majd pályára tétmeccsen, azt, hogy ki ellen, egyelőre még nem tudjuk. A keret egyben maradt, nem volt távozó, viszont három játékost igazoltunk, úgy gondolom, velük jelentősen megerősödtünk. Bízok benne, minél hamarabb be tudnak épülni mindhárman a csapatba. A felkészülés alatt fontos, hogy a terhelés-pihenés arányban legyen, ennek megfelelően állítottam össze az elkövetkező időszak programját. Egy ráhangoló edzéssel kezdünk, ami futásból, koordinációs feladatokból, erősítő részből és negyedóra játékból áll. Vasárnaptól viszont már kemény munka vár a lányoknak, Tiszafüreden fogunk edzőtáborozni egy hétig. Napi két foglalkozással készülünk, reggelente futás, erősítés, délután labdás feladatok, egymás elleni játék, támadás-védekezés gyakorlás szerepel a programban. Az edzéseket strandfocival, teqballal színesítjük. Visszatérve Debrecenbe, folytatjuk a munkát, de már edzőmérkőzéseket is fogunk játszani. A munka mellett csapatépítő tréningeken is részt veszünk, ezzel szeretném még jobban összekovácsolni a társaságot.

Érkezők

Korábbi csapattársam, akivel magyar bajnoki bronzérmet és Magyar Kupát nyertünk, Mariia Vaskovets, hozzánk igazolt, ő védekező típusú játékos, többször szerepelt már az ukrán válogatottban. A tizenhatszoros magyar válogatott, Krascsenics Csilla is a DEAC-ot választotta, kreatív, gólerős játékos, képes váratlan megoldásokra. Két év után visszatért a csapathoz Kósa Viktória, így két stabil kapussal vághatunk neki majd a bajnokságnak. Mindhárman ismerik a magyar NB-I mezőnyét, velük mentálisan is erősödtünk, tapasztalataikkal, személyiségükkel sokat tudnak segíteni. Én továbbra is, mint játékos-edző irányítom a csapatot, viszont úgy néz ki, eddigi segítőm, Szentes-Bíró Tamás nem vállalja a munkát a továbbiakban. Ez gondot jelent, hiszen mikor a pályán vagyok, nincs, aki a kispadról irányítson, keressük erre az ideális megoldást.

Első négyben lenni

A bajnokság tekintetében mindig van bennem egy kis félsz, de van egy egészséges elvárás is a csapattal és magammal szemben. Azt gondolom, a jelenlegi, megerősített kerettel az első négyben kell lennünk. Azzal, hogy a DEAC minden támogatást megad, minden feltételt biztosít számunkra, szintén erősödtünk, így reális elvárás a négyben lenni, ezzel szeretnénk viszonozni a klubnak támogatást. Egy dobogós helyezés viszont már álomszerű lenne, de úgy gondolom, nem elérhetetlen, a csapat képes lehet erre.