Tóth Ádám: “Nem érkeztem ismeretlen közegbe”

Csapatunk egyik új igazolása, Tóth Ádám a napokban családjával megérkezett Debrecenbe. Bár a 2019-20-as szezon első edzéséig még közel két hét van, a rutinos center Takács Dániel erőnléti edzővel már elkezdte a felkészülést.

0

5d49cfa59beb5-300x152 Tóth Ádám: "Nem érkeztem ismeretlen közegbe"Fotó: deacbasket.hu

A családom miatt szerettünk volna hamar Debrecenbe költözni, én pedig személy szerint időben akartam kezdeni a munkát. Több társam is van, akivel tudok együtt edzeni, a csapat edzői is a rendelkezésemre állnak, így sokkal könnyebb dolgozni. –mondta a Szolnoktól érkező magasember.

A Zalaegerszegen, Pakson és Szolnokon is megforduló egykori válogatott játékos elmondta, hogy nagyon várja már a szezont. Szerinte fiatalos, lendületes csapat lesz a DEAC az előttünk álló szezonban, játéka mellett a rutinjával is igyekszik majd segíteni társait.

-2009 óta majdnem minden évben nyertem valamilyen érmet az aktuális csapatommal, szeretném, ha ez itt is folytatódna, és a DEAC minél sikeresebb lenne, továbbra is sok szurkoló lenne a meccseken, és szépen folytatódna ez a történet. Nem érkeztem ismeretlen közegbe, hiszen Boriszovval és Polyák Lacival csapattársak voltunk Szolnokon, utóbbival sikerült mindent megnyernünk, amit csak lehetett egy szezon alatt. Bognár Kristófot a válogatott összetartásokról ismerem, de sokakkal találkoztam már a pályán ellenfélként. Nagyon várom már, hogy elkezdjük a közös edzéseket. –zárta szavait a center.