Magabiztos siker

Magabiztos győzelmet aratott a DVSE második csapata az OBI/B-s bajnokság harmadik fordulójában.

0

obib-dvse-768x512-300x200 Magabiztos sikerFotó: Nagy Anita

Bár több hiányzója is volt Kádár Kálmán együttesének, Gergely Bencéék végig kézben tartották a sereghajtó Oázis SC elleni összecsapást, s végül megérdemelt, ötgólos sikert arattak. A találkozó előtt az OBI-ben az Fradinak is gólt szerző Oltean Sebastian négy gólt jegyzett, de Krasznai Bendegúz (3), Somorjai Sebestyén (2) és Katona Gábór (2) is gólerősen játszott. A következő fordulóban igazi rangadó vár a debreceni fiatalokra, hiszen a végső győzelemre is esélyesnek tartott Nagykanizsához látogatnak szombaton.

OBI/B 3. forduló

DVSE II – Oázis SC 14 -9 (5-2, 3-2, 3-2, 3-3)

DVSE: Gergely – Dienes, Somorjai S. 2, Nagy N. 1, Farkas, Oltean 4, Krasznai 3 csere: Molnár – Kovács, Katona 2, Tőzsér 1, Kállay 1, Kardos, Vass.

Edző: Kádár Kálmán

Kádár Kálmán: Kicsit hullámzó játékkal, de az elejétől a végéig kontrolláltuk a mecset, és végül megérdemelten nyertünk. Volt több olyan játékos is, aki betegség miatt nem állt rendelkezésünkre, de többen is voltak, akik betegség után nem voltak még százszázalékosak. Köszönöm nekik, hogy így is vállalták a játékot, gratulálok a csapatnak a győzelemhez.