Lócziné Kovács Marianna: „a fiatalok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket”

Egyetemi férfi futsalcsapatunk jelentős átalakuláson ment keresztül nyáron, többen távoztak a csapatból, a keretet fiatalokkal töltötték fel. Többen már temették a gárdát, de az eddigi eredményekből látszik, korai volt aggódni, a csapat köszöni, jól van. A DEAC ügyvezetőjét kérdeztük a keret átalakításának okairól.

0

59731994_2896478117059063_3560353504121847808_n-300x187 Lócziné Kovács Marianna: „a fiatalok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket”

Egy futsallal foglalkozó országos hírportál a szezon elején feltette a kérdést: “mi lesz veled DEAC?”, utalva a távozókra. A csapat erre csattanós választ adott…

A csapattal semmi probléma nincs, a fiúk nagy lelkesedéssel és erőbedobással dolgoznak, amit az eddigi eredmények is bizonyítanak. Már a szezon elején komoly trófeákat gyűjtöttünk be, az első fordulóban legyőztük a tavalyi bronzérmest, majd a bajnoki címvédő Mezei-Vill ellen döntetlent értünk el, de a folytatásban is jól szerepelünk. Az eddigi hét fordulóban négy győzelem, egy döntetlen és két vereség a mérlegünk, jelenleg az előkelő negyedik helyen állunk a táblázaton.

Mi volt az oka a kertet drasztikus átalakításának?

A tapasztaltabb játékosaink közül volt, aki befejezte sportpályafutását, voltak, akik más csapathoz igazoltak, ahol jóval kedvezőbb feltételeket biztosítottak számukra anyagilag. Azoknak a játékosoknak, akik életvitelszerűen űzik ezt a sportot, ez természetesen fontos szempont, amit mi el is fogadtunk. A DEAC-nak korlátozott az anyagi lehetősége, ezen a téren soha nem is akart versenyezni más klubokkal. Senkitől nem váltunk el haraggal, mai napig kapcsolatban vagyunk a távozókkal, ha egyszer úgy döntenek, vissza szeretnének térni hozzánk, szeretettel várjuk őket. Azokból, akik maradtak, illetve a keretbe felkerült fiatalokból kellett Elek Gergőnek új csapatot építenie. Volt merítési lehetőség, hiszen az első csapat mögött ott van az U20-as bajnokságot megnyerő együttesünk. Ezek a fiatalok méltán várhatták el, hogy lehetőséget kapjanak a felnőttek között, ezt az edzővel egyetértésben mi is így gondoltuk. Nyilván, sokat kell velük dolgozni, de úgy tűnik, a fiatalok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Annak ellenére, hogy még „zöldfülűeknek” számítanak az NB-I-ben, már az első meccseken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Azt kijelenthetjük, a döntést nem a kényszer szülte?

Ez a döntés nem egy hirtelen jött próbálkozás eredménye, hanem a több éves, szisztematikusan felépített utánpótlás képzésé. Azoknak a fiataloknak, akik a nagypályás labdarúgás helyett a futsalt választották, vonzó lett a DEAC, érkeztek hozzánk a Debreceni Labdarúgó Akadémiától és a Sportcentrumtól is játékosok. A debreceni utánpótlás nevelésből sikerült egy olyan csapatot felépítenünk, amely megnyerte a korosztályos bajnokságot, de a többi korcsoport is jól szerepelt.

Hét fordulón van túl a csapat, pozitív a mérleg, ennek tükrében jó döntés volt a keret átalakítása?

Mi is várakozással tekintettünk a szezon elé, én épp azért nem nyilatkoztam korábban, mert úgy gondoltam, időt kell adni a csapatnak, hogy mit tudnak letenni az asztalra. Bíztam Elek Gergőben, aki egy tapasztalt, szakmailag felkészült edző, elég régóta dolgozik a klubnál. Tudtam, hogy a fiatalok jó kezekben lesznek, akik meg is hálálták a bizalmat. Amit eddig elértek, az mindenki számára meglepetés volt, nem csak a szurkolók körében, hanem a szakmában is komoly elismerést váltott ki. Úgy gondolom, volt értelme megadni a lehetőséget a fiataloknak, ha továbbra is ezzel a szakmai hozzáállással, lelkesedéssel folyik a munka, a szezon további részében sem lehet baj. Véleményem szerint játékban további előrelépés várható, ahogy egyre több tapasztalatot, rutint szereznek a fiatalok. Jó a keret összetétele, jó a csapatszellem, egymás felé bizalommal vannak a játékosok, a DEAC szellemiségét magukénak érzik, véleményem szerint, így lehet eredményt elérni.