Nem sikerült borítani pólósainknak a papírformát

Nem sikerült a bravúr a DVSE vízilabdacsapatának az OBI 6. fordulójában Szolnokon. Bár a Tisza-partiak végül 16-9-es sikert arattak, Miroszlav Bajin fiatal együttesének voltak kifejezetten jó periódusai is a BL-résztvevő otthonában.

0

71820638_2511897335544833_3216816902819020800_n-300x200 Nem sikerült borítani pólósainknak a papírformátFotó: Nagy Anita

A hazaiak esélyeshez méltóan kezdték a találkozót, a ráúszás utáni első támadásból rögtön emberelőnyhöz jutottak, melyet Bátori Bence ki is használt. A DVSE is gyorsan jelezte, hogy nem fehér zászlóval érkezett a Tiszaligeti Uszodába, az ellentámadásból Fekete harcolt ki büntetőt, melyet Kovács higgadtan értékesített is (1-1). Angyal Dániel fórból ismét előnyhöz juttatta övéit, de a negyed derekán erre is tudott válaszolni a debreceni csapatkapitány, aki ezúttal akcióból volt eredményes. A folytatásban sem tört meg a sorminta, s bár a Dózsa újra megszerezte a vezetést, Macsi Patrik előnyből újfent egalizált, így nyolc perc után nem kis meglepetésre 3-3-as döntetlent mutatott az eredményjelző.

A második negyedre érezhetően jobban felszívta magát a Szolnok, s Szeghalmi Zsombor és Angyal révén kevesebb, mint két perc alatt megléptek kettővel. Tökéletesen zárt a hazaiak védelme, ráadásul padról is jóval nagyobb lendület érkezett, melynek két újabb szolnoki gól lett az eredménye, így három perccel a nagyszünet előtt már komolyabb hátrányban volt a DVSE (7-3). Fekete törte meg a debreceni gólcsendet, de ez sem állította meg a Bajnokok Ligájában is eredményesen szereplő Szolnokot, Bátori találatával a félidőre visszaállították a négy egységnyi differenciát.

A fordulás után Szatmári talált be előnyből, s hiába mutatott be több nagyszerű védést is Kósik, a negyed felére Gavril Szubotics gyakorlatilag lezárta a találkozó érdemi részét (10-4). A negyed második felében ismét Fekete Gergő érkezett debreceni részről, aki akcióból és fórból is túl tudott járni a hazai hálóőr eszén, de a játékrészt így is két góllal a Szolnok nyerte. Az utolsó felvonásban is volt tartása Miroszlav Bajin együttesének, Fekete negyedik gólját is megszerezte, de Stefanidesz és Vancsik is eredményes tudott lenni. A vége így is megérdemelt, 16-9-es hazai győzelem lett, de szégyenkezésre ezúttal sem lehet oka a nagyszerűen küzdő fiatal debreceni csapatnak.

Szolnoki Dózsa – DVSE 16-9 (3-3, 5-1, 4-2, 4-3)

Szolnok: Bányai – Angyal 2, Lazics, Jansik, Rasovics, Bátori 5, Szubotics 1 csere: Dőry, Schmölcz 1, Várnai 2, Szatmári 1, Teleki 1, Szeghalmi 2.

Edző: Zsivko Gocsics

Debrecen: Kósik – Kovács 2, Fekete 4, Macsi P. 1, Vancsik 1, Rádli, Macsi M. csere: Smitula, Krasznai, Telegdy, Stefanidesz 1, Zsilák, Kardos.

Edző: Miroszlav Bajin

Miroszlav Bajin: Meccs előtt reménykedtünk benne, hogy valamelyest ki tudjuk használni a Szolnok fáradtságát, de sajnos a középső negyedekben olyan ritmusban tudtak játszani, amire nem volt válaszunk. Ebben a periódusban rengeteg olyan gólt kaptunk, amikor Somának esélye sem volt, és a fórjainkat sem használtuk ki megfelelően. Összességében viszont elégedett vagyok a látottakkal, egy BL-indulónak kilenc gólt szerezni azt gondolom, hogy nem rossz teljesítmény, ráadásul a fiúk végig pozitívak voltak és minden tőlük telhetőt megtettek. Sok szép egyéni megmozdulás volt, büszke vagyok rájuk, nem gondoltam volna, hogy az egy hónapos kényszerpihenő után ilyen játékkal kezdünk. Novemberben még lesz három fontos meccsünk a Miskolc, az UVSE és a Tatabánya ellen, s elsősorban ez utóbbi kettő ellen igyekszünk a lehető legjobban felkészülni.