
Az egyesület junior világbajnoka, vasárnap óta készül a felnőtt női csapattal Orleansban, hogy a lehető legfelkészültebben állhasson pástra a pénteken kezdődő versenyen. Edzője, Dávid László szerint a sportoló jövője szempontjából fontos tapasztalatokat szerezhet a felnőtt versenyen: „Nem ért váratlanul bennünket, hogy kipróbálják Sugit a felnőtt csapatban. Tudatosan készülünk arra, hogyha beállítják a csapat hasznára tudjon lenni. Hatalmas elismerés, hogy 16 évesen pástra léphet a válogatottban. Mindezt vidékről, konvencionális fegyvernemben versenyezve.”
A debreceniek modernkori vívástörténetében ezidáig soha nem fordult elő, hogy olimpiai kvalifikációs időszakban cívisvárosi vívó is pástra léphessen a felnőttek között. A szakember nagyon örül a sikernek, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy csak magukra figyeljenek: „Sugár egy utánpótlás sportoló, aki élete első felnőtt világkupa versenyén egyből a válogatott tagja is. Fontos, hogy a vívására, a megfelelő taktika- és akcióválasztásaira figyeljen oda. Ha minden összeáll, kellemes meglepetéssel szolgálhat.”
Nem szabad ugyanakkor elmenni azon tény mellett sem, hogy a női kardválogatott jelenleg az olimpiai részvételért küzd. A világranglista 6. helyezett magyar csapat az ukránokkal vív élet-halál harcot a kvalifikációs időszak áprilisi zárásáig. „Megfizethetetlen, hogy egy ilyen fontos időszakban debütálhat a csapatban. Sokaknak egy egész élet is kevés ahhoz, hogy ehhez hasonló szintre jusson. Tanítványomnak azt kívánom, hogy az eddigiekhez hasonlóan ebből is tanulni tudjon és a megszerzett tapasztaltokat okosan használja a későbbi pályafutása során.”
az esemény weblapja: https://evenementsescrime-ffe.fr/cdm-orleans/




