DHK U16: Kiélezett küzdelemben maradtak alul serdülőink

Első hazai mérkőzését vívta a DHK csapata hétfőn este a serdülő bajnokság középszakaszában. Az I. csoport résztvevői eddig egy találkozón volt túl, a mieink a bajnokjelölt fehérvári együttes otthonában meccseltek és nem tudtak pontot szerezni. Az alapszakaszt a Jegesmedvék a második, a debreceni srácok a harmadik helyen fejezték be, a találkozójuk tehát rangadót ígért.

0

defaultnews_u16-4-300x200 DHK U16: Kiélezett küzdelemben maradtak alul serdülőink

A miskolci csapat kezdte jobban az első harmadot, az 5. percben Pásztor találatával megszerezték a vezetést is. 06.46-nál Aranyos átadásából Szeferinkin kiegyenlített. 08.16-nál mindkét csapatból a büntetőpadra került egy játékos, 17.37-nél viszont a mieink kerültek emberfórba. Az előnyt sajnos nem sikerült gólra váltani, sőt egy kontrából Kocsis révén újra előnybe kerültek a Jegesmedvék. Az utolsó percben Terdik Csanádot ültették ki, a kisbüntetés java része azonban áthúzódott a következő harmadba.

A 2. játékrész elején sikerült kivédekezni Terdik áthúzódó kiállítását, majd a 26. percben Széles Kálmán akciógóllal kiegyenlített. Ebben a harmadban a miskolciaknál sokkal aktívabban hokiztak a mieink, kétszer annyit lőttek kapura, mint ellenfelük. A debreceni együttes összesen 2 percet játszott emberhátrányban, míg az ellenfél hatot, de három emberfórból sem sikerült betalálni.

A 3. harmad elején is megvoltak a lehetőségeink, de hiába kaptunk újabb két emberelőnyt, egyiket sem tudtuk gólra váltani. Ahogyan az ilyenkor történni szokott, 48.13-nál Orosz betalált, a vendégcsapat visszaszerezte a vezetést. Alig több, mint egy perccel később Váraljai Bence még egyenlített, de Kocsis 55. percben lőtt góljára már nem tudtunk válaszolni, sőt röviddel később Trozsák növelte a vendégek előnyét. 59.21-nél megint emberfórba kerültünk, a debreceni szakvezető lehívta a kapusát és 6 az 5 ellen támadtak a mieink. A kockáztatás azonban nem hozta meg a várt sikert, végül Kocsis üres kapus góllal állította be a végeredményt.

A 3. harmad végéig szépen tartotta magát a debreceni legénység, az utolsó öt percben azonban már nem tudtak újabb gólt, gólokat szerezni. A srácok végigharcolták a meccset, jól hokiztak, azonban a játék képe nem tükröződött a számszerű eredményben.

Debreceni HK – DVTK Jegesmedvék 3-6 (1-2, 1-0, 1-4)
Gólszerzők:
 Szeferinkin, Széles és Váraljai B., illetve Kocsis (3), Pásztor, Orosz és Trozsák

Okos Csanád: „Eléggé gyenge kezdés után sikerült egy kifejezetten izgalmas, pörgős mérkőzést játszanunk a Miskolc ellen. Rengeteg tiszta, üres kapus helyzetünk maradt ki, talán a szezonban összesen nem volt ennyi szépen kidolgozott, de kihagyott góllövési lehetőségünk. Jó megoldásokat választottunk a támadásainknál és ami ennél is pozitívabb; a csatáraink a lövés pillanatában beálltak a kapus elé, igyekeztek takarni, ami eddig nagyon nehezen működött. Hatvan percen keresztül kiélezett mérkőzés volt, egy pillanatra sem adták fel a srácok. A végeredmény alakulhatott volna teljesen másképp is, ennek ellenére örülök a mutatott játékunknak.”