Második helyen zárták lányaink a nagybányai tornát

A felkészülési torna döntőjében egy időntúli hetesből szerzett góllal nyertek a házigazdák.

0

70244706_2725036460887565_4188602581238415360_o-300x200 Második helyen zárták lányaink a nagybányai tornátFotó: DVSC Kézilabda Facebook

Ez valóban feszített tempó, hiszen alig 17 órával a Kolozsvár elleni elődöntő befejezése után újra pályára lépett a DVSC SCHAEFFLER. A nagybányai felkészülési torna fináléjában a házigazda volt a Köstner-tanítványok ellenfele. Már az első játékrészben látszott, hogy kiélezett lesz a meccs, harminc perc után 17–17-nél kaptak rövid pihenőt a felek. Az izgalmas végjátékban néha úgy tűnt, hogy sokan szeretnék a hazaiak tornagyőzelmét – mindez néhány furcsának tűnő ítéletben manifesztálódott. De legalább szokták a lányok a román játékvezetők stílusát, hiszen január 4-én, Kastamonuban is két román sípmester dirigál majd.

Már úgy tűnt, hogy döntetlennel zárul a meccs, s hétméteresek döntik el a kupa sorsát, ám a végén egy hetes döntött, az időntúli büntetőt belőtték a házigazdák, s ezzel megnyerték a felkészülési tornát.

A két mérkőzés az eredmények ellenére is hasznos volt, hiszen a majdnem teljes keret – Elke Karsten deréksérülése miatt nem volt ott Nagybányán, míg Jelena Deszpotovics vasárnap tér vissza Magyarországra – több mint egy hónap után játszott újra együtt.

NAGYBÁNYA–DVSC SCHAEFFLER: 31–30 (17–17)

DVSC: Triffa – Arany, Kovács Anna 7, Bulath 3, Tóvizi 2, Vámos P. 3, Vantara-Kelemen 5.

Csere: (Oguntoye, Szabó D. (kapusok)Karnik 3, Varsányi 3, Bordás, Borgyos 2, Petrus 2, Poczetnyik L., Szabó P.