Győzött a túlerő

A papírformának megfelelően vereséget szenvedett a DVSC Schaeffler a bombaerős kerettel rendelkező, EHF Kupagyőztes Siófok elleni a női kézilabda K&H Ligában. Bő húsz percig volt szoros az eredmény, majd a nagyobb erőkből álló vendégek végül magabiztosan, 39-30-ra nyertek a Hódosban. Folytatás szombaton, amikor az EHF Kupában a német Thüringer HC lesz az ellenfél.

0

73475115_2801707976553746_2268282356274036736_o-300x200 Győzött a túlerőFotó: DVSC Kézilabda Facebook

Sajnos ezen a mérkőzésen sem léphetett pályára Vámos Petra, Jelena Despotovic páros, amely meghatározta a mérkőzésre való felkészülést. Balátlövő poszton Elke Karsten, míg irányítóban természetesen Bulath Anita kezdett. Nagyon jól, határozottan indítottuk a mérkőzést, az első támadásaink eredményesek voltak, míg a vendégek képtelenek voltak a kapuba találni. Három gólos előnyt építettünk ki négy perc alatt, azonban a támadásokban elkövetett hibákat gyorsan megbüntette a Balaton-parti alakulat, 4-3-ra alakítva az állást. Ekkor ismét magunkra találtunk és nagyon ötletes és színes támadójátékkal tartottuk a lépést a BL-be igyekvő ellenfelünkkel. Az első percekben csendes Kasten ekkor megmutatta, hogyan is volt ő olyan eredményes a világbajnokságon, Szikorát felavatva. Ebben az időszakban széles keresztmozgások révén meg tudtuk bontani a védelmüket, illetve kapott gól után erőltettük a gyors középkezdést, amelyből eredményesek tudtunk lenni több alkalommal. Valóságos gólzáport hozott az első 20-22 perc, amely a támadójátékunk dicsérete mellett éles kritika volt a védekezésünkre nézve. Láthatóan nagyon könnyedén szerezték a vendégek a gólokat, főleg a beállós, Jezic és a csereként beálló Kobetic voltak eredményesek. Nálunk továbbra is Karsten húzta leginkább a szekeret, Vantara-Kelemen is sokat hozzátett, azonban a szükségszerűen érkező cserék után kissé megállt a támadójáték. Ezt használta ki Moen csapata és az utolsó nyolc percet uralva a pályán végül négygólos előnyt épített ki az első félidő végére. Az utolsó percekben kétszer is videózásra került a sor, ám egyik esetben sem született számunkra kedvező módon piros lapos ítélet Jezic és Kobetic esetében.

A második félidőt az elsővel szemben viszont nagyon rosszul kezdtük. Öt perc alatt még négy góllal növelték előnyüket Tomoriék, akik továbbra is rendkívül hatékonyak voltak elől, sem Triffa, sem a második félidőben beálló Szabó nem érezték a nagyon jól helyezett lövéseket. Beálló poszton pedig a horvát válogatott Jezic helyett érkezett a lengyel válogatott Drabik, aki ott folytatta, ahol társa abbahagyta, ketten együtt végül 10 gólt szereztek. A vendégsiker innentől nem forgott veszélyben, így Köstner mester belátva ezt nagyon helyesen, a fiataloknak adott több lehetőséget. Sorra kerültek fel a tinédzserek a pályára, az első félidőben már beálló Vámosi Panna mellett érkezett Szabó Dóra a kapuba, Borgyos Panna és Poczetnyik Luca pedig a belső posztokra. Kezdetben talán kissé megilletődöttnek tűntek a lányok a nemzetközi szinten is kiváló játékosok ellen, ám nem kellett sok idő és felvették a mérkőzés ritmusát. Mindenki hozzátett a teljesítményével a csapat játékához, főleg Borgyos volt elemében, de a később pályára kerülő Poczetnyik is bátran lőtt, Vámosi pedig két hétméterest is értékesített. A vendég oldalon nem nagyon tudott fiatalt a pályára küldeni a szakmai stáb, amely esetében érdekes volt megfigyelni, hogy inkább Bent Dahl másodedző „meccselt” – nyártól már ő lesz a vezetőedző – igaz, Moen is irányította övéit. Nagy pozitívum, hogy a fiatalok beküldése után sem nyílt sokkal nagyobbra az olló, a nyolc-tíz gólos különbség állandósulni látszott. Volt olyan időszak, mikor öt, még a 21. életévét be nem töltött játékos volt a pályán, Varsányi és Oguntoye voltak a korelnökök! Az utolsó percekben még sikerült kicsit kozmetikázni az eredményen, így végül 30-39-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. A védekezésünk az egész mérkőzés folyamán alacsony színvonalon működött, így cseppet sem meglepő, hogy 39 gólt lőtt az ellenfél. Sajnos ezen a mérkőzésen győzedelmeskedett a nagyobb játékerő, a tapasztalat, az EHF-Kupagyőztes Siófok könnyedén győzte le a fiatal DVSC-t, amely így első vereségét szenvedte el hazai pályán a szezonban.

Rádin Márkó

DVSC SCHAEFFLERSIÓFOK KC 3039 (14–18)

DEBRECEN: Triffa – Arany 2, Kovács Anna 2, Bulath 5 (2), Tóvizi 3, KARSTEN 6, Vantara-Kelemen 2

Csere:Szabó D., Oguntoye (kapusok), Karnik 2, Bordás, BORGYOS 3, Petrus 2, Varsányi, Vámosi P. 2 (2), Poczetnyik 1

Edző: Köstner Vilmos

SIÓFOK: Szikora M. 1 – BÖHME 4, Janjusevics 1, PENA 4 (1), Jezic 4, Tomori 3, Aoustin 2

Csere: Silje Solberg (kapus), KOBETIC 5, DRABIK 6, Niombla 4, Such 3, Hársfalvi 2, Lapos

Edző: Tor Odvar Moen