Fotó: DEAC
Ellentétes előjelekkel érkeztek a felek a DEAC – Dunaújváros mérkőzésre: a vendég Acélbikák az Újpest ellen elszenvedett csorbát szerették volna kiküszöbölni, míg a mieink a Ferencváros és a Fehérvári Titánok felett arattak győzelmet az elmúlt héten. A bajnoki táblázaton ellenfelünk két ponttal állt csapatunk előtt a kezdő korongbedobást megelőzően, így a DEAC az előzés reményében lépett jégre vasárnap kora este a Debreceni Jégcsarnokban.
Nem is kezdett rosszul David Musial legénysége, amelyben négy meghatározó játékos is hiányzott sérülés miatt, a lehetőséget kapók azonban a bizonyítási vágytól fűtve, jól jégkorongoztak. Öt perc elteltével egy figyelmetlenség (túl sok játékosunk tartózkodott egyszerre a jégen) miatt emberelőnyből próbálkozhatott a Dunaújváros, s záporoztak is a lövések Hetényi Zoltán kapujára, hálóőrünk azonban ihletett formában védett. A harmad derekához érve a túloldalon is felpörögtek az események: a korábban Dunaújvárosban is megforduló Izacky cselezte be magát a vendégek harmadába, majd Novotny Dominik elé tálalt, aki elemi erővel kilőtte a hosszú felső sarkot. Az első játékrész végére még jutott egy páros kiálltás, s a játék ezen periódusában az Acélbikák birtokolták többet a pakkot, de a tizennégy lövés mindegyike Hetényi kesztyűjében landolt, így maradt az egygólos hazai vezetés.
A szünet után sokáig a mezőnyben folyt a játék, mindkét oldalon akadtak hibák, így kevés helyzetet láthatott a kilátogató közönség. A találkozó második gólja sem egy végletekig kijátszott akció, hanem egy parádés egyéni megmozdulás után született: a válogatott Vokla Roland távoli lövéssel duplázta meg a DEAC előnyét. A harmad hátralévő részében a mieink játszottak fölényben, a vendégek csak elvétve jutottak el az egyetemisták kapujáig. Egy kisebb verekedés és több parázs ütközés következtében gyakorlatilag folyamatosan emberelőnyben próbálkozhatott valamelyik csapat, újabb gólt azonban már nem hozott a középső játékrész, így negyven perc után 2:0 állt az eredményjelzőn.
A harmadik harmadban ott folytatta csapatunk, ahol a második végén abbahagyta: tovább nőtt a debreceni fölény, érett az újabb hazai találat, amelyre alig hat percet kellett várniuk a drukkereknek. Ekkor a ragyogóan játszó Vokla a kapu mögül készített Mazzag Dániel elé, aki kapásból a keresztvas alá bombázott. Jó volt látni, hogy a második sorunk is képes remek megoldásokra, s ezen a napon elsősorban magyar fiatalok húzták a három sorral felálló DEAC szekerét. A vendégek azonban nem adták fel, s egy kipattanó korongból Silló Arnold révén tíz perccel a vége előtt kozmetikáztak az eredményen. A gól után megélénkült az újvárosiak játéka, Miroslav Ihnacak időkéréssel próbálta felrázni csapatát, ám a debreceni védelem jól állta a sarat, így újabb találat már nem született a találkozón. A DEAC 3:1-es sikerének köszönhetően a két csapat helyet cserélt a tabellán, a mieink ráadásul egy pontra megközelítették a harmadik helyen álló Brassó együttesét. Az újabb előzésre hétfőn kerülhet sor, csapatunk ugyanis a Hokiklub Budapest otthonában lép majd jégre a győzelmi széria folytatásának reményében.
DEAC – Dunaújvárosi Acélbikák 3:1 (1:0, 1:0, 1:1)
P.G.




