Záróvacsorával búcsúzott az óévtől a DSZC-Eötvös DSE

December 30-án a Reskontó Étteremben tartották az NB I-es felnőtt csapat záróvacsoráját.

0

1-1-300x225 Záróvacsorával búcsúzott az óévtől a DSZC-Eötvös DSE

Szombathy András edző a délutáni edzésen még 2019-ben utoljára megdolgoztatta a csapat játékosait, majd az egyesület vezetői, edzői és a felnőtt csapat keretéhez tartozó játékosok közösen búcsúztak egymástól és az óévtől.

A 2019-es esztendő volt az eddigi legsikeresebb év az egyesület életében.

  • Az NB II-es együttes 16 pont különbséggel megnyerte az NB II Keleti csoportját, majd a bajnokok tornáján feljutott az NB I-be. Ez legutóbb a hajdú-bihari együttesek közül szintén az Eötvös DSE-nek sikerült 2005-ben.
  • Az Országos Serdülő Bajnokságban induló csapat minden mérkőzését megnyerve lett bajnok a második osztályban.
  • Az Országos Gyermek Bajnokságban szereplő csapat szintén minden mérkőzését megnyerve lett bajnok a harmadik osztályban.
  • A megyei felnőtt női bajnokságban induló – többnyire serdülő játékosokból álló – gárda szintén bajnokságot nyert.
  • A Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokságon első helyezettek lettek egyesületből a hölgyeknél: Fehérvári Vivien és Gulyás Vivien; a férfiaknál Pilka Gábor.
  • Finnországban nemzetközi strandröplabda-versenyen győzött a Kovács Anett – Fehérvári Vivien strandröplabda páros.
  • Eötvös Kupán 32 csapat közük a második helyen végzett a serdülő együttes.
  • A Le Petit Mikulás Kupán második helyet ért el az egyesület bázisiskolája, a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola.
  • A 12. Megyei Karácsonyi Sportnapokon szintén az Eötvös DSE lett a kupagyőztes.

A szép emlékek felidézése után számot vetettek az idei bajnokságokról is. Az utánpótlás csapatok közül az U13-as és az U19-es együttes szépen szerepel, a többiek változó eredményeket értek el eddig. Az NB I-es felnőtt csapat az igen erős mezőnyben a vereségek mellett eddig egy bravúrgyőzelmet ért el, a Gödöllői Röplabda Club ellen 0:2-es hátrányból tudott fordítani.

A finom vacsora elfogyasztása után elbúcsúztak egymástól az egyesület vezetői és a játékosok. Sokáig nem kell nélkülözniük egymást, hiszen az U21-es csapat már január 5-én bajnoki mérkőzést játszik Kecskeméten, az NB I-es gárda pedig január 11-én 15 órától a listavezető Szent Benedek Röplabda Akadémiát fogadja.