DHK U18: Magabiztos győzelem idegenben

Nagyarányú győzelmet aratott György József együttese a European Hockey Club Lions ellen az első összecsapáson.

0

83630357_2484609835114608_766411749757812736_o-300x200 DHK U18: Magabiztos győzelem idegenbenFotó: DHK

Az 1. harmadot agresszív támadó hokival kezdték a hazaiak, az 5. perc végén mégis 0-2 állt az eredményjelző táblán. Az első gólunkat Bartók szerezte, majd röviddel később Borbát is betalált. 09.56-nál Borbát ismételt, az üres kapuba helyezte Bartók átadását. A 13. percben Unteweger révén szépített az osztrák csapat, de a mieink válasza sem késett soká, fél perccel később Sándor Bence egy kipattanót értékesített. Az mieink visszaverték a hazaiak próbálkozásait és 3 gólos előnnyel vonulhattak szünetre.

A 2. játékrészt kissé lazábban indította a debreceni gárda, az ellenfél megérezte a lehetőséget és a 26. percben Katerbau révén gólt szereztek, majd Dereli egy gólra hozta fel a csapatát. Ebben az időszakban sokat hibáztak a mieink, de aztán gyorsan kapcsoltak és visszavették a mérkőzés irányítását. A 30. percben emberelőnybe kerültünk, ezt Borbát váltotta gólra, majd röviddel később Szeferinkin passzát szép akció végén Bartók értékesítette. 36.07-nél ismét az első sor villogott; Bartók és Borbát vezette a támadást, Szeferinkin pedig szép csel után megszerezte csapata hetedik gólját.

A 3. harmadban tovább nőtt a mieink előnye, a 45. percben Bartók szép egyéni akcióból talált be, majd 54.48-nál Kaskötő emberelőnyben lőtt góljával beállítottuk a végeredményt.

Az első HC Lions – DHK mérkőzést meggyőző játékkal nyerték meg a DHK fiataljai, akik a támadó zónában különösen eredményesen játszottak. Bartók és Borbát „fejenként” 3-3 gólt szereztek, emellett az előkészítésből is kivették a részüket; Bartók András mind a kilenc gólunkban benne volt. Joggal bízhatunk abban, hogy a következő találkozón is hasonló színvonalon hokiznak majd a srácok!

European Hockey Club Lions – Debreceni HK 3-9 (1-4, 2-3, 0-2)
Gólszerzők:
 Unterweger, Katerbau és Dereli, illetve Bartók(3), Borbát(3), Sándor B., Szeferinkin és Kaskötő

György József: „Az 1. harmadot nagyon keményen kezdte a hazai csapat, többet támadtak, több helyzetet dolgoztak ki, de mi az 5. percben 10 másodperc alatt kétszer is betaláltunk. Először Bartók volt eredményes Aranyos passzából, majd Szeferinkin és Bartók összjátéka után Borbát húzta be a korongot a kapuba.  A 10. percben emberelőnybe kerültünk, amit gyorsan ki is használtunk; Bartók tette át Borbátnak a pakkot, aki üres kapura szerezte meg a második gólját. 0-3-nál a második sor ragadt bent a védekező zónában, egy üresen maradt hazai játékos húzta el Antek mellett a korongot és betalált. Erre gyorsan reagáltunk, egy perccel később Sándor Bence a harmadik kipattanót értékesítette. A 2. harmadban bent ragadtunk az öltözőben, azt hittük, megvan a mérkőzés és hibát hibára halmoztunk. Két gólt szerzett a hazai csapat, ez meg is fogott minket egy kicsit, de megint sikerült emberelőnyből gólt szerezni; Bartók passzát Borbát helyezte az üres kapuba. Ezután Bartók egy koronglopás után szépen verte meg a védőjét és góllal fejezte be az akciót. Ebben a harmadban még egy gólt hozott össze a remekül játszó első sor; ismét Bartók és Borbát volt az előkészítő, Borbát az üresen álló Szeferinkinhez játszott, aki szépen húzta át keresztbe a pakkot, majd fonákkal beemelte. A 3. harmadban jól álltunk bele a játékba; a nyolcadik gólunkat Bartók szerezte, magas betörésből lőtte a korongot a botos oldalra, majd kapásra tette Kaskötőnek a pakkot, aki remek lövéssel szerezte meg  csapatunk 9. gólját. Antek Tamás védett, 34 lövést kapott, a mérkőzés elején számos hárítással járult hozzá a győzelemhez. A 2. harmad elején a csapat egy kicsit elbízta magát, kiengedtünk, ekkor kiszolgáltatott helyzetbe került, két gólt kapott, ami őt is megfogta, ezután volt némi bizonytalanság a védéseiben.

Egy kicsit hullámzott a teljesítményünk ezen a mérkőzésen. Örülök, hogy 3 gólt is tudtunk szerezni emberelőnyben. Bartók pedig mind a 9 gólnál előkészítő, vagy befejező szerepet játszott. Mindössze 4 hátvéddel kellett megoldani ezt a mérkőzést, nekik külön gratulálok! Megvan a 3 pont, holnap egy új összecsapás következik, remélem sikerül jó játékkal azt is behúzni!”