3×3: Már az első napon teltház volt a Kossuth téren

Második helyen végzet a magyar női válogatott a Debrecen főterén megrendezésre kerülő 3×3-as felkészülési versenyen.

0

rsz_hungary_russia8-300x194 3×3: Már az első napon teltház volt a Kossuth téren

Egy nagyszerű hírrel indult a 3×3 debreceni eseményeinek első napja. Barcsa Lajos alpolgármester a hivatalos sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség felkérte a várost további két World Tour Masters, illetve a 2020-as 3×3 U18-as világbajnokság megrendezésére.

A torna első mérkőzését rögtön a magyar válogatott vívta, mégpedig a világelső Ukrajna ellen. A mieinknél a sérüléssel bajlódó Theodoreán Alexandra helyét Süle Krisztina vette át. Az ellenfél igazolta a jó hírét, Szabó Petráék pedig kicsit álmosan kezdték a találkozót, így a fizikai fölényben lévő ellenfél fokozatosan ellépett tőlük. A mérkőzés feléhez közeledve már 9-4-es hátrányban is voltak Károlyi Andrea tanítványai, ám ekkor sikerült ritmust váltani védekezésben és kiegyenlíteni. A rendes játékidőben nem született döntés, így jöhetett az első két pontig tartó hosszabbítás. Ki más, mint a debreceni Medgyessy Dóra vállalta magára a végső dobást, sikeres távolija pedig magyar győzelmet ért.

A második összecsapáson a világranglistán második Franciaországgal találkoztak a mieink. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezúttal sem kímélték egymást a hölgyek. Az utolsó percekig egyik csapat sem tudott jelentős előnyt kialakítani, két perccel a vége előtt még a magyar együttes vezetett 16-14-re. Sajnos a végjátékot az első meccsüket játszó franciák bírták jobban, és egy 6-0-s rohanással megnyerték a mérkőzést.

A csoportmérkőzések másik két meccse sem indult gördülékenyen, de az érződött, hogy a magyar lányok tartalékosan is komolyabb játékerőt képviselnek. A románokat 22-9, az oroszokat pedig 17-12 arányban győztük le, így a veretlen franciák mögött bejutottunk a döntőbe.

Talán a szervezők sem számítottak rá, de csordultig megteltek a lelátók már az első napon. A magyar hölgyek „jó szokásuk szerint” beragadtak a rajtnál, két perc után már 4-1 volt oda. Hiába egyenlítettünk szempillantás alatt Süle Krisztina három pontjának köszönhetően, a franciák ismét elléptek három egységnyivel. Szinte végig futottak Medgyessy Dóráék az eredmény után, s bár többször is egyenlítettek, a végére elfáradtak, s megérdemelt francia siker született (19-12). A magyar válogatott ezzel a második helyen végzett utolsó felkészülési tornáján, mely több, mint bíztató a két hét múlva kezdődő bukaresti Európa-bajnokság előtt.

Csütörtökön 13 órától már profi férfiakat láthatjuk a World Tour Masters keretein belül. A Team Budapest néven induló magyar válogatott a15 óra 40 perctől játszik a tavalyi győztes Limannal, és 17 óra 25 perctől a szerb Rajla csapatával.

Női felkészülési torna eredményei:

Magyarország – Ukrajna 13-11 hosszabbítás után

Románia – Oroszország 10-19

Ukrajna – Románia 17-12

Franciaország – Magyarország 20-16

Románia – Franciaország 2-21

Oroszország – Ukrajna 7-21

Franciaország – Oroszország 22-11

Magyarország – Románia 22-9

Oroszország – Magyarország 12-17

Ukrajna – Franciaország 16-18

döntő:

Magyarország – Franciaország 19-12

Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Magyarország, 3. Ukrajna 4. Oroszország 5. Románia