Egy nagyon kiélezett mérkőzés előtt állunk, a Ferencváros jó formában van, a bajnokság egyik esélyese, jelenleg is vezetik a tabellát. Az őszi mérkőzésünkből nem szabad kiindulni, hiszen azóta náluk is és nálunk is történtek változások. A hírek szerint közel telt ház lesz a Groupamában, nagy érdeklődés övezi a találkozót. Döntő lesz, ehhez hogy tudunk majd alkalmazkodni, természetesen erre is próbáltunk felkészülni, hogy ez hogyan sikerült, majd a mérkőzésen derül ki.

Mint az eddigi mérkőzésekre, a Fradi ellen is próbáltunk minél jobban felkészülni, kielemeztük a játékukat, különböző meccsszituációkat gyakoroltunk, de a védekezésre és a támadásra is nagy hangsúlyt fektettünk. Bátran kell játszanunk, minél jobban megtartanunk a labdát, párharcokat megnyerni, valamint pontosságra kell törekednünk, az ellenfél veszélyes támadóit minél jobban kivenni a játékból. A fegyelmezett játékkal úgy gondolom, nem lesz gond, ezt a csapat az eddigi mérkőzéseken is bizonyította, ugyan úgy, mint az akaratot. Arra számítok, a Fradi az első perctől kezdve nyomást akar gyakorolni ránk, lényeges, hogy a csapatrészek közel legyenek egymáshoz. Veszélyes támadóik vannak, Böde nem csak a földön tud zavart kelteni, a szélről beívelt labdákat jól fejeli kapura valamint Paintsil is egyre jobb formában van. Varga mindkét szélen gyors elfutásokra képes, beadásai veszélyesek.

Sajnos sérülés miatt továbbra sem számíthatunk Szatmári, Sós, Tabakovic játékára, a héten Szilvási térde is bedagadt valamint Bíró Peri talpcsontjával is probléma van.

Ezen a mérkőzésen fog a Fradi tábor visszatérni a stadionba, biztos, hogy forró lesz a hangulat. Arra buzdítunk minden DVSC szurkolót, minél többen legyünk ott a Groupamában, hiszen a Debrecennek van a legjobb szurkolótábora.