Fotó: DEBKA
Kiemelt Fiú Kadett Bajnokság Felsőház, 3. forduló
Debrecen, 2020. március 8. vasárnap
Debreceni KA – Pécsi NKA 65 – 60 /13-13, 15-11, 16-23, 21-13/
DKA: Madar Kristóf 16/3, Madar Krisztián 16, Virágh Benedek 7, Fekete Csongor 16/3, Schwarczenberger Gábor 6 Cserék: Tóth Botond, Varga Boldizsár 4, Tompa Áron, Czeglédi Bence, Balázsi Ákos, Schwarczenberger Csongor, Czipka Milán
Edzők: Kovács Balázs, Boldizsár Ferenc
Kovács Balázs: Két vereséggel kezdtük a felsőházat, ezért most mindenképpen győznünk kellett, hogy ne kerüljük tetemes hátrányba a többi csapattal szemben. Ellenfelünk a bajnokság legerősebb csapata, az eddig egész szezonban egy vereséggel rendelkező Pécs volt, akik nagyon jó szerkezetű és fizikailag nagyon erős és képzett csapat. A szezon során másodjára fordult elő, hogy a héten nyugodtan készülhettünk, és a legerősebb kerettel léphettünk pályára. Tudtuk, hogy a győzelemhez 4-5 jó teljesítmény, nagyon kevés hiba és nagyon jó védekezés fog kelleni. A kezdő ötös minden tagja hozta amit elvártunk tőlük, volt aki a pontokban, volt aki a lepattanóban és volt aki a gólpasszokban emelkedett ki, ami viszont mindenkire jellemző volt, a hatalmas akarat, a küzdés és a csapatban gondolkodás. Nagyon fontos volt, hogy a kispadról beszálló játékosok pozitív irányba tudtak hozzátenni a mérkőzéshez, így lehetett néhány perc pihenőhöz juttatni a kezdőötös minden tagját. Rég nem látott statisztikát sikerült produkálnunk az eladott labdák terén. Összesen 13 eladott labdánk volt, az utolsó negyedben pedig csak 1!, még ellenfelünket 25 eladott labdára kényszerítettük. A lepattanókkal gyűlt meg legjobban a bajunk, itt sajnos sok támadólepattanót engedtünk a Pécsnek, de pozitív, hogy ugyanennyit mi is gyűjtöttünk az ő palánkjuk alatt. Nagy pozitívum, hogy a mérkőzés nagy részét mi irányítottuk és mi vezettünk, valamint hogy a harmadik negyed végi hullámvölgyünk után a negyedik negyedben megfordítottuk a mérkőzést és a végjátékban higgadtak és fegyelmezettek tudtunk maradni. Nagyon büszke vagyok a csapatra nem csak a győzelem, hanem a mutatott teljesítmény miatt is, és bár tudjuk, hogy az ellenfélből két fontos játékos hiányzott, ennek ellenére is bravúrnak tartom a győzelmet, ami azonban csak akkor ér valamit, ha a következő mérkőzéseken is így teljesítünk és legalább még 3 győzelmet szerzünk a felsőházban.




