Fotó: Derencsényi István / DVSC
Az egészségügyben dolgozó szakemberek többsége szerint Magyarországon a járvány hosszú ideig elhúzódhat, legtöbben másfél-két hónapra becsülik a tetőzését. Nagy valószínűséggel május végéig nem látunk bajnoki mérkőzéseket, így felmerül a kérdés, mi lesz a 2019-2020-as idénnyel.
Több forgatókönyv is lehetséges, az egyik, hogy amint lehetséges, folytatódik a pontvadászat, a csapatok lejátsszák a hátralévő mérkőzéseiket. Ezt viszont abban az esetben, ha valóban két hónap lesz a kényszerszünet, nehéz lesz megvalósítani. Bár otthoni környezetben edzenek a játékosok, ez csak arra jó, hogy fizikálisan ne épüljenek le teljesen. Mindenképp szükséges minimum három hetes felkészülési időszakot biztosítani a csapatok számára, mely után újraindulhat a bajnokság. Még erőltetett menetben – szerda-szombat ritmus – is július végére lehet befejezni a bajnokságot. Amatőröknél viszont a hétközi fordulók nem megoldhatók, mivel a játékosok dolgoznak a futball mellett, munkából kellene pályára lépniük. Az NB-III és az alacsonyabb osztályokban ezért még később érhet véget a szezon. A csapatok így bajnokságból-bajnokságba lépnének, minden szünet nélkül kezdődne a 2020-2021-es sorozat. Ez több problémát is felvetne, például nehéz lenne átalakítani a kereteket, tétmérkőzések közben kellene csapatot építeni. Nem biztos tehát, hogy ez a jó megoldás.
A másik opció, hogy a jelenlegi állás alapján hirdetnének végeredményt, de ez ellen minden bizonnyal tiltakoznának azon klubok, melyek kiesnének, illetve harcban voltak a dobogós helyekért. Az élvonalban nagy a tét, hiszen nemzetközi kupaindulásra jogosító helyezésekről beszélünk. A Magyar Kupa-győztese az Európa-liga küzdelmeiben indulhat, így ebben a sorozatban csak játék után lehet eldönteni, mely csapat léphet ki az európai porondra. Ehhez viszont még három mérkőzést le kellene játszaniuk az érintett gárdáknak. Az is kérdés, a nemzetközi kupák viszonylatában hogy határoz majd az UEFA, miképp lesz lebonyolítva a két sorozat.
A harmadik forgatókönyv lenne a legdrasztikusabb, befejezni a bajnoki szezont, amelyet már a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége meglépett, nem hirdetnek bajnokot és kiesőt. Ez a döntés nyilván nagy vihart kavarna, de talán a leglogikusabb lépés lenne az MLSZ részéről. Néhány átszervezéssel viszont áthidalható a probléma. Az élvonal létszámát, ami talán időszerű, a jelenlegi 12-ről 14-re lehetne emelni, így a másodosztály első két csapata feljutna. Az NB-II-es bajnokságban vissza kellene állítani a keleti-nyugati csoportot, így a harmadosztályból is lennének feljutók, de újra lehetőséget adhatnak az élvonalbeli klubok tartalékcsapatainak az indulásra. Egy kérdés maradna nyitott, a dobogós helyeké, e tekintetben a jelenlegi állást lehet figyelembe venni.
Fontos és felelősségteljes döntést kell hozniuk az MLSZ illetékeseinek, nem biztos, hogy létezik jó megoldás, de sok függ attól, meddig húzódik el a járvány.
K.Z.T.




