Alexei Kosourov: “csapatként és egyénileg is sokat fejlődtünk”

A DHK junior csapatának idei szezonját értékelte az együttes vezetőedzője, Alexei Kosourov.

0

U21_team-300x214 Alexei Kosourov: "csapatként és egyénileg is sokat fejlődtünk"Fotó: DHK

„Amikor megérkeztem, nem igazán volt lehetőségünk az ismerkedésre, mivel már másnap kvalifikációs meccset kellett játszani. Ez a találkozó arra volt jó, hogy nagy vonalakban felmérjem; milyen szintű bajnokságba kerültünk és milyen a csapatom játékosállománya. A bajnokság során összesen 27 játékost próbáltunk ki, plusz négy kapust, ők legalább egy junior meccsen pályára léptek. Viszonylag sok volt a feljátszó az ifiből, ami egyrészt nagy segítséget jelentett, másrészt növelte a felkészültség terén tapasztalható különbségeket. Az első mérkőzések után sokat gondolkodtam azon, hogy milyen felkészítésre lesz szüksége a társaságnak, mi lehet az a taktika, amivel a srácokat a siker reményében lehet majd a jégre küldeni. Látszott, hogy a fizikai- és a technikai téren is nagy különbség van a játékosaim között és felkészültségi szint dolgában is sok mindent pótolni kell. A korcsolyázás és a játék fizikai része terén komoly gondok adódtak, de a legfontosabb mégis a technikai elemek csiszolása volt.

„A megfelelő fizikai állapot elérése érdekében rengeteget dolgoztunk szárazon, de a jeges munkában is nagyon sok volt a feladat. Igyekeztem személyes jó példát nyújtani a játékosoknak; minden kiadott feladatot magam is elvégeztem. Mivel általában két, két és fél sor játékos állt a rendelkezésemre, fizikailag mindig a topon kellett lennünk. Ez persze nem ment egyik napról a másikra, a kvalifikációs szakaszban igen sok gondunk volt. Minden bajunk ellenére jobban szerepeltünk a vártnál; a 6. hely megszerzése volt az elvárás, ezzel szemben a kvalifikációt 18 ponttal a 4. helyen zártuk és bekerültünk az A- csoportba. Az alapszakaszra a srácok kezdték megszokni a korábbinál jóval nagyobb terhelést és ráéreztek, mit kíván tőlük az edzői stáb. A hozzáállásuk pozitív irányban változott, ismerték az elvárásainkat és a taktikát is, amiben játszottunk. Természetesen ez sem csak ösztönből fakadt, rengeteget beszélgettünk a megoldandó feladatokról. Én a magam részéről mindig a lehető legmagasabbra tettem a mércét. Nem érdekelt, milyen a következő ellenfél játékereje, mindig a maximumot követeltem meg a játékosoktól. A kvalifikációtól kezdve azt sulykoltam, hogy legyőzhetetlen csapat nem létezik, ha erősebbek is nálunk, az akarat és a küzdőszellem sokat segíthet. A srácok látták, hogy ez a mentalitás eredményt hoz és ezáltal egyre magabiztosabbakká váltak.”

„A középszakasz volt a legnehezebb, egyrészt amiatt, hogy a három legjobb csapat társaságába kerültünk, másrészt azért, mert ekkor már az ellenfelek is nagyon komolyan vették a mieinket. A legjobb összeállításukban vették fel a harcot ellenünk, ami általában az jelentette, hogy 2 és fél sorral álltunk ki néggyel szemben. A szezon során volt olyan mérkőzésünk, ahol 10+1 játékossal léptünk a jégre, a középszakaszban így is mindhárom riválisunkat sikerült legyőzni. Végül a középszakasz 3. helyén fejeztük be a küzdelmeket, de volt olyan pillanat, amikor a 2. helyet foglaltuk el. Azt pedig az ellenfelek is elismerték, hogy megdolgoztunk az eredményeinkért!”

„El voltunk keseredve amiatt, hogy nem tudtuk befejezni a playoff meccseket, pedig szerettünk volna tovább kerülni! Számomra viszont az eredményhez hasonlóan fontos volt az is; hogyan alakul a játékosok egyéni fejlődése. Összességében úgy fizikai, mint technikai téren alig lehet összemérni a szezon elejére jellemző helyzetet azzal, ahová az idény végére eljutottunk. Öröm volt látni, megtapasztalni, hogy csapatként és egyénileg is sokat fejlődtünk, mindez nyilván a következő szezonban fog kamatozni! Felhívtuk a játékosok figyelmét arra, hogy a kényszerpihenő időszakában sem szabad leállni, egyénileg kell folytatni a felkészülést a 2020-21-es idényre! Végül, de nem utolsósorban, ezúton is köszönöm, köszönjük az értékes segítséget György Józsefnek és legénységének, az ifik nélkül nem tudtunk volna ilyen jó eredményeket elérni!”

Vezetőedző: Alexei Kosourov