Fotó: Halmai Balázs / DVSC
„Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked” – írja Radnóti utolsó előtti versében, az Erőltetett menetben, s bár valóban sok pofonban volt részük a debreceni szurkolóknak az idei bajnokság során, bolond helyett inkább hűségesnek és kitartónak neveznénk őket, hiszen ismét útra keltek, hogy hangos szóval támogassák a csapatot a nehéz helyzetben. Az elmúlt hetek extrém időjárását ismerve szokatlan látványt nyújtott, ahogyan a közel száz vendégszimpatizáns ragyogó napsütésben vonult végig a sóstói aréna felé vezető úton, ám azzal a drukkerek is tisztában voltak, hogy a csapat felől még korántsem vonultak el a viharfelhők, így rendkívül fontos kilencven perc várt a mieinkre a második helyen álló Vidi otthonában. A kezdő sípszót megelőzően a Fehérvártól hetven kilométerre fekvő Paksra szegeződött a drukkerek figyelme, hiszen a kiesés elkerülésért zajló versenyfutásban a DVSC egyik legnagyobb ellenlábasának tartott tolnai alakulat a már biztosan búcsúzó Kaposvárral találkozott, és sajnos nem tette meg azt a szívességet, hogy pontokat veszítsen a sereghajtó ellen. Lépéskényszerben kellett tehát pályára lépnie a Debrecennek, amely felforgatott összeállításban próbálta meglepni vendéglátóját: Barna Szabolcs és Luka Milunovics a szezonban először kezdett a Lokiban, s Csősz Richárd vagy épp Kundrák Norbert sem számított korábban alapembernek, Kondás Elemér azonban ezúttal bizalmat szavazott nekik, mondván, az erőltetett menetben elkél a vérfrissítés.
Az összecsapás kritikus első negyedórája éppen úgy alakult, ahogyan arra előzetesen számítani lehetett – a házigazdák birtokolták többet a labdát, hamar eljutottak hat szögletig, de az átütőerő hiányzott a játékukból, ami egyben a debreceni védekezést is dicséri. Az egészségügyi szünetig mindössze Hangya beadásainál szisszenhettek fel a fehérvári szimpatizánsok: előbb Barna Szabolcs továbbította a labdát kis híján saját kapujába, majd nem sokkal később Nikolics fejesét fogta Kosicky. A mieink gyors ellentámadásokra rendezkedtek be, a középpályások elsősorban Trujicsot keresték az ívelésekkel, de csak ritkán jutott el a labda szerb támadónkhoz. Az egyik első ilyen alkalomból azonban máris a félidő legnagyobb debreceni lehetősége kerekedett, Milunovics kulcspasszát követően a balon meglóduló Trujics nem sokkal tévesztette el a bal felső sarkot. A túloldalon sem tétlenkedtek a legények, alig öt perc leforgása alatt Hodzic, Nikolics és Fiola is szerezhetett volna gólt, de előbbi fejjel nem talált kaput, míg utóbbiak lábbal voltak pontatlanok. Gyorsan peregtek a percek, a Fehérvár meddő mezőnyfölényben futballozott, míg a debreceniek csak elvétve tudtak átjutni a felezővonalon. Ennek ellenére nagy helyzetekig nem jutott el a házigazda, az első negyvenöt percben egyik oldalon sem jegyezhettünk fel kaput eltaláló kísérletet, s a játék képe alapján sajnos azt sem lehetett látni, hogy ezen a napon melyik debreceni futballista jelentheti a különbséget a felek között. A védelem ezúttal stabilabban állt a lábán, mint az elmúlt mérkőzéseken, ám így is akadtak bosszantó technikai hibák, Kondás Elemér reakcióit látván pedig joggal gondolhattunk arra, hogy a második félidőre már nem minden kezdőjátékos futhat majd ki.
Kettőt is cserélt végül a szünetben a DVSC vezetőedzője, Bódi és Adeniji érkezett Kusnyír és Trujics helyére, s a fordulás utáni percekben kezdeményezőbben lépett fel csapatunk, elsősorban a széleken próbáltuk megbontani a fehérvári védelmet. Folyamatos játék azonban egyik oldalon sem alakult ki, sok hibával futballoztak a csapatok, s ritkán tapsolhatott szép megoldásnak a publikum. Az első igazán nagy lehetőségre közel hatvan percet kellett várni, egy szögletet követően a rutinos Juhász Roland bólintott a keresztlécre, fejesre pedig fejessel válaszolt a Debrecen, Adeniji közeli próbálkozását hárította bravúrral Kovácsik. Nem sokkal később kollégájának is nyújtóznia kellett, miután egy újabb sarokrúgás után Stopira is fejjel próbálta megszerezni a vezetést, Kosicky eszén azonban nem tudott túljárni. A fehérváriak fokozatosan növelték a nyomást, egyre nagyobb erőket mozgósítottak a gólszerzés érdekében, ám labdabirtoklási fölény ziccerekben továbbra sem mutatkozott meg, a tizenhatoson belül a debreceni védők uralták a légteret. A hajrában aztán megtört a jég: tíz perccel a vége előtt Houri végezhetett el szabadrúgást jó helyről, lapos beadását pedig a Bényei mellől kilépő Futács Márkó a bal alsóba továbbította, megszerezve ezzel a vezetést a házigazdának (1:0). Kondás Elemér háromcsatáros játékra váltott, a Loki az utolsó perceket a fehérvári térfélen töltötte, s Adeniji révén az egyenlítésre is volt esélyünk, ám nigériai támadónk Csősz sarkazós átadását követően nem találta el a kaput. Hajrágóllal szenvedtünk tehát vereséget Fehérváron, s mivel a riválisok közül egyedül a Kisvárda botlott a hétközi fordulóban, Bódog Tamás együttese vált a Loki elsőszámú üldözöttévé, a két gárda között három körrel a vége előtt három pont a különbség. Az erőltetett menet vasárnap a Diósgyőr ellen folytatódik, s bár a reménysugár ismét halványult kicsit, nincs más lehetőség, meg kell ragadni az utolsó szalmaszálat.
Videoton – DVSC: 1:0 (0:0)
Videoton: Kovácsik – Fiola (Nikolov 61’), Juhász, Stopira, Hangya (Vinicius 46’) – Petryak (Kovács I. 86’), Pátkai (Funsho 61’), Houri, Nego – Hodzic (Futács 61’), Nikolic
DVSC: Kosicky – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Barna – Kundrák (Baráth 87’), Csősz (Belényesi 89’), Kusnyír (Bódi 46’), Varga – Milunovic (Szécsi 74’), Trujic (Adeniji 46’)
Gólszerző: Futács 83’
P.G.
