
Közel 60 ifjú harcos mérettette meg magát a Madárfészek csarnokában szombaton, mely versenyt a Thaiföldi Királyság magyarországi nagykövete nyitott meg. A nagyon erős mezőnyben kötelek közé lépett a debreceni Gewiss Training SE versenyzője, Bobik Csenge is. Bokor Zoltán tanítványa az első mérkőzésén egy rutinos ellenféllel nézett szembe, mely összecsapást a második menettől kézben tartva végül egyhangú pontozással abszolvált és bejutott a döntőbe.
A fináléban válogatott ellenfél várt Csengére, ezért volt egy kis drukk a debreceni lányban, de ez az izgalom a ringbe lépést követően szokás szerint elmúlt. A mindig mosolygós, barátságos amazon a kötelek közt nem ismer tréfát, csak az előtte álló feladatra koncentrál, nagy benne a győzni akarás. Nem volt ez másképp a döntőben sem, az első menettől kezdve magabiztos, jó teljesítményt nyújtott, lehetett reménykedni, hogy Csengét hozzák ki győztesnek. Pontozásos sportágban viszont soha nem lehet biztosra menni, így volt egy kis izgalom a debreceni sarokban. Ez azonban hangos éljenzésbe csapott át, miután a mérkőzést vezető bíró középre szólítva a harcosokat, Csenge kezét emelte a magasba. A hangszóróból pedig felhangzott: Bobik Csenge muaythai magyar bajnok!
Bokor Zoltán a döntőt követően meghatottan nyilatkozott: “Hosszú felkészülés előzte meg a magyar bajnokságot, keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban. Csenge becsületesen elvégzett minden feladatot, nagyon motivált volt, így bíztunk a sikerben. Egy válogatott ellenfél ellen magabiztosan küzdött és bravúros győzelmet aratott a döntőben. Nagyon büszkék vagyunk rá, az külön öröm számunkra, hogy így már ebben a sportágban is van magyar bajnoka Debrecennek”.
Szép volt Csenge, gratulálunk!
KZT




