Fotó: Égerházi Péter
Kondás Elemér együttesétől már megszokhattuk, hogy hazai pályán magabiztosan nyeri mérkőzéseit, nem volt ez másképp előző héten sem, akkor a Dorogot győzték le Bódiék 3:0-ra. A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában viszont ismét idegenbe látogatott a Lokomotív, mely gárda a szombaton bemutatott, új külsőt kapott csapatbusszal érkezett a nyírségi fővárosba.
Mióta búcsúzott a DVSC az élvonaltól, ezt a mérkőzést várták leginkább a debreceni szurkolók, hat év szünetet követően ismét az ősi rivális Nyíregyházával csapott össze a Vasutas. Ez volt az ősz meccse, ezért nagy harcra, sziporkázó mérkőzésre volt kilátás, de nem csak a pályán mérték össze erejüket a felek, a két szurkolótábortól is komoly hangpárbajra lehetett számítani. A vendégdrukkerek számára kibocsájtott 1500 belépő hamar gazdára talált, így a debreceni játékosok otthon érezhették magukat a Sóstói Stadionban.
Kondás Elemér ezúttal is több helyen változtatott a Dorog elleni kezdőhöz képest, bár ebben a sérüléseknek is szerepe volt, hosszú idő után Szatmári visszakerült a védelem tengelyébe, a múlt héten csereként pályára lépő Haris ezúttal kezdett, illetve a támadósorban Tischler is helyet kapott. A DVSC az élről, míg a Nyíregyháza a 6. helyről várhatta azt a meccset, mely több mint egy rangadó.
Iványi Zoltán jelére a vendéglátó, piros-kékben mezben játszó Nyíregyháza kezdte a mérkőzést. Nem óvatoskodtak a csapatok, mindkét fél támadólag lépett fel az első percekben, a kapuk viszont nem forogtak veszélyben. Az első komolyabb helyzet a debreceniek előtt adódott, a 6. percben Bódi beadása után a hazai védők az utolsó pillanatban mentettek középen Tischler elől. A 11. percben Dzszdzsák végezhetett el szabadrúgást, a kapu elé ívelt labdát Tischler fejelte a kapufára, de les címén érvénytelen lett volna a gól. Válaszul gyors kontrát vezetett a Nyíregyháza, de az alapvonalról érkező beadás elsuhant Gróf kapuja előtt. A 14. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat: Ötvös szöglete után Jánvári lelépett védőjéről és előrevetődve fejelte a debreceni kapuba a labdát (1:0). A 19. percben Dzsudzsák kényszerítőzött Sóssal, a Loki támadójának lövése viszont elkerülte a hazai kaput. Próbálta nyomás alá helyezni ellenfelét a Loki, de az öt védővel felálló nyíregyi védelmet nem sikerült megbontani. A hazaiak nem adták fel a támadás lehetőségét, többször alakítottak ki veszélyes helyzetet a debreceni kapu előtt. A 37. percben megduplázhatta volna előnyét a Spartacus, de Ötvös lövését Gróf bravúrral hárította. Ebben a periódusban veszélyesebben futballozott a Nyíregyháza, míg csapatunk eléggé kapkodóan játszott. A 39. percben Bódi lábában volt az egyenlítés lehetősége, egy az egyben állt a kapussal szemben, de nem tudta Fehér mellett elrúgni a labdát. Az utolsó percben Tischler távoli lövése kerülte el jócskán a hazai kaput, mely után a játékvezető véget is vetett a félidőnek.
Kondás Elemér változtatott csapatán a szünetben, Tischler helyett a Loki gólfelelősét, Bárányt küldte pályára. Debreceni szögletekkel kezdődött a játékrész, a második sarokrúgást követően Sós lövése akadt el a védők lábában. A kezdést követően komoly nyomás alá helyezte ellenfelét a DVSC, Sósék minél hamarabb szerették volna ledolgozni hátrányukat. Az 52. percben Bódi végezhetett el szögletet, beadása Baráth fejelte a hosszóra, a labda kevéssel jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Ebben a periódusban uralta a mérkőzést a Lokomotív, kevés teret engedetek ellenfelüknek, amely gárda hősiesen védekezett. Az 57. percben azonban egy gyors kontra végén a hazaiak előtt adódott hatalmas lehetőség: Kalocsai iramodott meg a baloldalon, a tizenhatoson belül Györgyihez passzolt, aki viszont rosszul találta el a labdát. Az 59. percben második cseréjét is kihasználta a Loki szakvezetője, Harist Szécsi váltotta, ezzel még támadóbbá vált a DVSC. A 60. percben Kinyik tizenhatoson belüli bombája kerülte el nem sokkal a hazai kaput. A 64. percben Fejér kaszálta el a megiramodó Sóst, úgy nézett ki, a büntető területen belül történt a szabálytalanság, de Iványi úgy látta, a vonalon kívül történt az eset. Időnként teljesen beszorította kapuja elé a Nyíregyházát a Debrecen, de az utolsó passzoknál gyakran rossz döntéseket hoztak, néha túlságosain is siettették a befejezést. A 75. percben újabb gyors kontrát vezetett a Spartacus, melynek végén Gyurján vállalkozott lövésre, Gróf ezúttal is bravúrral hárított. A Loki mestere a 77. percben lekapta a pályáról Sóst, aki helyett Bévárdi folytatta. A 80. percben ajtó ablak helyzetbe került az előrehúzódó Szatmári, de hét méterről eleresztett löketét Fejér hatalmas bravúrral hárította. A mérkőzés hajrájában teljesen feladta a támadás lehetőségét a Nyíregyháza, megszállták saját kapujuk előterét, foggal-körömmel védekeztek. A 86. percben Pintért is pályára küldte a DVSC mestere. A 93. percben megszületett a DVSC egyenlítő találata: szöglet után a csereként pályára lépő Pintér közelről bombázott a felső léc alá (1:1). A fiatal játékos találatának köszönhetően egy ponttal távozott a Debrecen Nyíregyházáról.
Merkantil Bank Liga 13. forduló
Nyíregyháza – DVSC: 1:1 (1:0)
Nyíregyháza: Fejér – Svedjuk, Fodor F., Jánvári (Végső 46’), Papp M. – Farkas A., Papucsek – Kalocsai, Ötvös (Kátrik 81’), Györgyi (Gyurján 61’) – Hornyák (Kovács 77’)
Vezetőedző: Gálhidi György
DVSC: Gróf – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Haris (Szécsi 60’), Baráth (Pintér 86’), Dzsudzsák – Sós (Bévárdi 77’), Tischler (Bárány 46’)
Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Jánvári 14’ ill. Pintér 93′





