
A TFSE nyáron jelentősen megerősödött gárdája ellen a tisztes helyállás volt a cél, amelyet teljesítettek is a hajdúságiak.
Az első pontot Vaida Beáta nyitásából a vendégek szerezték, de egy ejtéssel kiegyenlített a TFSE. Gyakorlatilag a szett végéig szoros volt az eredmény, a lehető legkisebb különbséggel győztek a szerencsésebb hazaiak.
A második játszma is az elsőhöz hasonló fej-fej melletti eredményt és jó játékot hozott. Bár két-három ponttal vezetett a DSZC-Eötvös DSE, a végjátékban ismét fordított a TFSE.
A harmadik szett elején három pontos előnyt szereztek a fővárosiak, de Máté Grétáéknak sikerült 12-nél kiegyenlíteniük, majd 16:16-ig felváltva vezettek a csapatok. A mérkőzés végén ismét a TFSE akarata érvényesült, így 3:0 arányban megnyerte a találkozót a fővárosi alakulat.
Bár vereséget szenvedett a DSZC-Eötvös DSE Derecske, a tavalyi egymás elleni összecsapásokhoz képest sokkal szorosabb mérkőzést sikerült játszaniuk neves ellenfelükkel.
TFSE – DSZC-Eötvös DSE Derecske 3:0 (23, 22, 19)
DSZC-Eötvös DSE Derecske: Vaida Beáta, Takács D Orsolya, Máté Gréta, Fehér Anna Ditta, Tóth Kinga, Victoria P. Young
Cserék: Fehérvári Vivien (liberó), Dr. Oczella Emese Réka, Pálfi Kitti
Edző: Szombathy András
Az NB I-es felnőtt csapat legközelebb január 16-án (szombaton) 15 órától a Pécsi TE-PEAC együttesét fogadja Derecskén zárt kapus mérkőzésen. Aki szeretné megtekinteni a találkozót, az a következő linken megteheti:




